Kumbag, a Márvány-tenger aranypartja

A több mint százfős társaság mintegy fele — nem számoltam — természetesen Kumbağ széles sávú strandján maradt. Vagy azért, mert Rodostóban már (többször is) járt, vagy mert a hivatalos programban amúgy is szerepelt a Rákóczi Múzeum és a Magyar Park meglátogatása, a Nagyságos Fejedelem ottani ülőalakos szobra és a háromalakos Mikes-szoborkompozíció, vagy egyszerűen azért maradt a tengerparton, mert amint ez már Gallipoliban bebizonyosodott, a székelyföldi ember is imádja a tengert. Az idő egyébként is a fürdőzésnek kedvezett, a víz hőmérséklete ideális volt, a tenger hullámzása is csalogatóan barátságos volt, nem olyan és akkora, mint a Kárpátok hegyei, amiről Mikes leveleskönyvében olyan plasztikusan ír.

Kumbağon a tanügyi szakszervezet üdülőtelepén volt a szállásunk. Itt sok-sok kétemeletes épület van, ehhez a lakótelepnyi házhoz szabott étkezdével, konyhával, s ami a leglényegesebb, nagy kiterjedésű stranddal, stílusos, vesszőfonatú napernyők erdejével, az árnyék foltjára mozdítható és helyezhető, fejtámlás deszkaheverőkkel. Ha lehet valami kifogása a nyaralónak, az a homokba szórt rengeteg cigarettacsikk. Ezt, persze, nem a helyi törökök hagyják maguk után, hanem a kedves vendégek, bár kezük vagy lábuk ügyében vannak a hulladéktárolásra a vödrök, amelyeket napközben is többször ürítenek.

A lényeg az, hogy a tenger vizébe százméternyire — talán többre is — be lehet menni az olyanoknak is, akik úgy úsznak, mint a lapos vas. A homok kiváló, a darabosabb kőzetgyöngyök, az apró kagylók a part menti sávban talpmasszázsra alkalmasak, viszont azon a zónán kívül, amelyet a tenger hullámai nem mosnak le és nem törülnek simára, a homok annyira forró, hogy a tojás megsülne benne.

És még egy lényeges dolog: a szállás — persze, ez viszonyítás dolga — különösen olcsó. Reggelivel és vacsorával, szabad strandolással három éjszakára fejenként 110 eurót fizettünk. Olyan helyen, ahol — amint ezt Beder Tibor több ízben is elmondta — a szomszédban milliomosok nyaralnak.

Egyébként, mondják, minden tanügyi szakszervezeti csoportnak saját nyaralója van valamelyik tengerparton a sok közül.

A strand főszezonban sem volt túl népes, meg sem közelíti a Fekete-tenger partjainak sokszor elviselhetetlen zsúfoltságát, a zajszint is mérsékelt, jól hallhatni a tenger mormogását, csak akkor hangoskodtak a zenegépek, amikor a három nap folyamán a mi kedvünkért egészen sűrűn és órákon át mindenki magyar zenét és magyar énekeseket hallgathatott. Ez nem a hivatalos szolgáltatás, hanem a kedvesség köréhez tartozott, amellyel bennünket a konyhai személyzettől a strandtakarító munkásokig, partőrökig körülvettek. Sőt, egy népesebb lánycsoport a faluból is bejárt, és késő estig ismerkedtek, értekeztek a mi fiataljainkkal. Kézzel-lábbal, de főleg angol nyelven, s késő este is csak azért készülődtek órák hosszat hazamenni, mert másképp a mama utánuk jön, s valószínű, lesz haddelhadd a kimaradásért.

Esténként közénk vegyültek az üdülő férfijai is az adminisztrátorral az élen. Volt éneklés, sőt, tánc is, amúgy törökösen, amely a mi legényeseinkhez hasonlatos, férfias, katonás, az ütőhangszerek kádenciájához igazodó.

Aki úgy képzeli, hogy minden török asszony és lány a strandon is kendőt hord, az csalódni fog, a tengerparton ott is olyanok a lányok-asszonyok, mint nálunk. Azzal a különbséggel, hogy gyerekhadak nyargalásznak körülöttük. A gyerekimádat általános. A szülők hozzák magukkal a gyékényt, ha a homoki faágy kényelmét nem kedvelik, hoznak esetleg napernyőt is, s a gyerekeket nem rekcumolják minduntalan, hogy ezt ne tedd, azt ne csináld, oda ne menj...

Itthon internetről kinéztem, hogy Kumbağnak magyar testvértelepülése is van, az ugyancsak mintegy háromezer lakosú Ecser. Kumbağ polgármestere és egy küldöttség 2005-ben járt Ecseren. Tekirdag testvérvárosa Kecskemét. A rodostóiak náluk vendégeskedtek, s átruccantak Ecserre is. Jártak Budapesten, Ópusztaszeren.

Volt olyan elképzelés, hogy Uzon — már csak ótörök eredetű neve miatt is — testvértelepülési kapcsolatot létesítsen Kumbağ városával. Egy jelenlegi török törvény szerint azonban most csak húszezer lakosú települések köthetnek ilyen szerződést, ezért tudtommal Csíkszentimre Csíkszeredához társult, hogy a törökök szent helyével ilyen típusú kapcsolatot létesíthessen; Sögut városa, ahol a szoborpanteonban Attilát mint közös ősünket tisztelik, különösképpen vonzódik a magyarokhoz.

Mit nyújthatnak számunkra

a törökök?

Csoportjainkat mindenik törökországi út alkalmával az lepi meg, hogy a Beder Tibor-féle mozgalmon kívül milyen kevés a magyar turista és fürdővendég. A Rákóczi Múzeum látogatottsága is évről évre csökken, mintha annak a lejtőre állított menetnek lenne a tükörképe, amint a magyar nemzeti érzés a Kárpát-medencében a felső körökben fogyatkozik. Beder Tibor statisztikai adatokkal mutatta ki, hogy a rodostói Rákóczi Múzeumot leginkább a rendszerváltoztatás éveiben — 1989—1990 — látogatták, főleg a magyarhoniak. Azóta, akárcsak a nemzeti érzés, a látogatottság hullámvölgyeinek vagyunk tanúi. Kivételt az erdélyiek képeznek, amit a mi ismétlődő törökhoni látogatásaink is illusztrálnak.

Rodostó Háromszéktől mindössze 800 kilométerre van, Bulgárián egy szuszra át lehet hajtani, a vámkezelés is egyszerűsödött. Persze, az újgazdagok már a Kárpát-medencéből is Dubaiban vagy a Kanári-szigeteken tündökölnek. A közember számára viszont Törökország mérhetetlen hosszúságú tengerpartjai lennének olcsók és elérhetőek. Erről a legjobb hírvivők azok lehetnek, akik megfordultak már ott. A mi száz főnél népesebb társaságunk több mint fele falusi értelmiségi és gazda vagy a székely faluhoz rokoni szálakkal kötődő kisvárosi ember. Ezért is merek hangot adni az ő rácsodálkozó élményeiknek, hogy Istenem, mi is van itt, a közvetlen szomszédságunkban, és mi marad ki életünkből, ha bár a Márvány-tenger partjára sem merészkedünk el.

Ezért ígérkezik biztatónak a Kumbağ vezetőivel kötött elvi megállapodás, hogy kéthetes vagy tíznapos turnusokban a fürdőszezon idején jönne a Márvány-tenger partjára egy-egy autóbusznyi fiatal.

Nem annyira az érdekesség, mint a tehetetlenség illusztrálására mondom: Rodostó kormányzósági vezetősége azt is felajánlotta, hogy uniós források igénylésével és a megfelelő önrész biztosításával létesítenének Székelyföldön török—magyar—angol nyelvű egyetemi kart valamelyik létező felsőoktatási intézménynél. Csíkszereda nem volt fogékony az ötletre. Vajon más székelyföldi város az lenne?

A török népet ösztönös, ősi ragaszkodás fűzi a magyarsághoz, ezen belül, amióta megismertek bennünket, különösen a székelységhez. A törökök Európában a magyarságot tartják testvérnépnek. A modern Törökország uniós csatlakozásához támaszra, lakossági felhajtó erőre is szükség lenne. Ezért mi kivételes helyzetben vagyunk. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Kárpát-medence mai magyarságának a legnagyobb nyeresége, ha úgy tetszik, a legtöbb ,,haszna" az lenne, ha alkalma volna megfigyelni, miként viszonyul a török állampolgár a szülőföldjéhez, hazájához. Miként indít otthon vállalkozást a külföldi, nyugat-európai keresetéből.