Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 23., hétfő: Közélet Változásra van szükség a magyarok és a szomszéd népek kapcsolatábanSólyom László szerint a magyar kisebbségek helyzetének tartós rendezését csak a szomszéd népek magyarokkal kapcsolatos értékrendje megváltoztatásával, illetve a magyaroknak a szomszéd népekhez való új hozzáállásával lehet elérni. ,,A szomszéd népek magyarokkal kapcsolatos értékrendjének megváltozása nélkül ugyanis nincs végleges és megnyugtató megoldás. Hasonlóan nekünk is új hozzáállásra van szükségünk szomszédainkhoz" — jelentette ki a volt köztársasági elnök tegnap délután a felvidéki Révkomáromban, amikor a magyar nemzeti ünnep alkalmával megkoszorúzta a városban tavaly felállított Szent István-szobrot. ,,A magyar nemzet egészének létérdeke, hogy ezért a változásért mindent megtegyen" — húzta alá az exállamfő. ,,A legfontosabb, hogy együtt vagyunk. A legfontosabb, hogy minden akadály ellenére együtt ünnepelünk. Ahogy ígértem, visszajöttem" — mondta beszéde elején Sólyom László, akit tavaly augusztusban az akkori pozsonyi kormányzat nem engedett be Szlovákiába, így nem vehetett részt a szoboravatón. Az államfő akkor megígérte, hogy visszajön. Sólyom beszédében, amelyet szlovákul is felolvastak, úgy vélte: Szent István művének mához szóló tanulsága, hogy szükség van a változásokra. Szükségesnek vélte tisztázni ,,a nemzet és az állam viszonyát". Kifejtette: A magyar állam és magyarság határai sosem estek egybe. A magyar államnak kezdettől fogva más nemzetek is részei voltak, és részei ma is. A magyarság egy része pedig a történelem során nemegyszer a magyar állam határain kívül élt. Szerinte ,,a magyar nemzet, mint úgynevezett kulturális nemzet, egységet alkot ma is". Úgy véli, hogy ,,a magyar nemzetnek nem néprajzi zárványokat kell integrálnia, hanem olyan magyar közösségeket, amelyek egyszerre határozzák meg magukat lakhely szerinti államukban és régiójukban, továbbá a magyar nemzet többi részéhez való viszonyban, s természetesen élni kívánnak az európai integráció lehetőségeivel is". A kisebbségben élő magyar nemzetrészek elvárásait szerinte megbízhatóan feltérképezte az a konferenciasorozat, amelyet 2006-tól tartottak a Sándor-palotában a kisebbségben élő szakemberek, tanárok, papok, újságírók, a civil közélet szereplői részvételével. A kisebbségi magyarok legfőbb elvárásai Sólyom szerint a következők: a magyar nyelv hivatalossá tétele helyi és regionális szinten; a magyar oktatási és kulturális intézményrendszer kiépítésének joga; az adott országok olyan területi/önkormányzati beosztása, hogy a magyarok minél kisebb számban váljanak kisebbséggé ezen egységeken belül; a magyarok lakta területek infrastrukturális és gazdasági fejlesztése; a magyar nemzeti szimbólumok akadálytalan használata; a politikai képviselet biztosítása a politikai rendszer minden szintjén. ,,S végül az utolsó követelés, ami Magyarországot, az anyaországot illeti: soha, semmilyen körülmények között ne kezeljék idegen állampolgárként külhoni nemzettársainkat Magyarországon. Az új állampolgársági törvény kiteljesíti a nemzet tagjainak szabadságát: aki kívánja, még szorosabbra fűzheti kapcsolatát az anyaországgal. De ez a lehetőség semmiképpen nem vezethet arra, hogy különbséget tegyünk a magyar nemzet tagjai között aszerint, hogy rendelkeznek-e magyar állampolgársággal, vagy sem" — szögezte le Sólyom. Az egyórás ünnepség, amelyen néhány száz helyi lakos vett részt, a szlovák és a magyar himnusszal kezdődött, s a Szózattal ért véget. Rendbontás nem történt. A városban jelentős volt a rendőri készültség. Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||