Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 23., hétfő: Máról holnapra Ki szorít a nadrágszíjon?Mintha valami ócska magazin horoszkóprovatát böngésznék minden reggel kormányzóink, és annak előrejelzéseihez igazítanák nyilatkozataikat, oly mértékű összevisszaság jellemzi kijelentéseiket. Ha hétfő, kedd, akkor újabb megszorítások, hét elején még a rossz híreket is megbírja az ember, ha szerda, akkor enyhítünk egy keveset, szombathoz, vasárnaphoz közelítve pedig mintha győzedelmeskedne a derűlátás, hogy legalább az adófizetők hétvégéjét ne rontsák el — hétfőn majd úgyis jön az újabb hidegzuhany.
Ez a húzd meg, ereszd meg szemlélet érvényesül a közalkalmazottak bérezésében is: a kormányfő tízszázalékos béremelést ígér, az államfő ezért megfeddi, egyik tárcavezető ennél nagyobb arányú növekedést sem zár ki, igaz, csak újabb leépítések árán, a szakszervezetek pedig minden reményt szertefoszlatnak azzal a bejelentésükkel, miszerint négy évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a fizetések elérjék a tavalyi szintet. Szemmel látható: semmiféle elemzés nem áll a pökhendien odavetett számok mögött — ha komoly számításokat végeznének, nem jönnének ki ennyire eltérő eredmények —, amiből az is kitetszik, hiába az unalomig ismételt szólamok az államigazgatás átszervezéséről, az elhalasztott gazdaságélénkítésről, kormányzóinknak a leghalványabb elképzelésük sincs arról, mi várható a következő hónapokban, miként lehetne Európa több országához hasonlóan kilábalni a válságból.
Mindeközben még azt sem sikerül megvalósítaniuk, amit korábban beharangoztak: most derült ki ugyanis, hogy a szolidaritásról szóló, szépen csengő szavak ellenére az állami vállalatoknál nem csökkentek a bérek, bizonyos hatóságoknál, társaságoknál, sóhivataloknál az igazgatók több tízezer lejt is megkeresnek. Fölöttébb furcsa hát az államigazgatás reformja, ha mindig a kishivatalnokot bocsátják el, a tanárt, orvost késztetik kivándorlásra, az amúgy is alacsony jövedelműek keresetéből vesznek el — a politikai alapon kinevezett klientúrát pedig még csak nem is érinti a válság szele.
Hiteltelen minden mondat, minden ígéret, amely a jelenlegi kormánytagok szájából elhangzik, mert míg az adófizetők kénytelenek szorítani a nadrágszíjon, a szolidaritást hirdetők zsebe egyre csak dagad. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1062Olvasóink értékelése: 4.62Szavazatok száma: 13Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 23., hétfő 10:14
janoska44 740 hozzászólás lehetne ugy fogalmazni,Boszeszku a jobb kez boc es bandaja a balkez egyik sem tudja hogy mit csinal a masik.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||