Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 24., kedd: Közélet István népe nem veszhet![]() Zsúfolásig megtelt a kovásznai katolikus templom a vasárnapi búcsún. Tucatnyi lelkész foglalta el az oltár előtti helyeket, a templomhajóban állóhelyet is alig lehetett kapni. A szentmisét Vass Ince lelkész celebrálta, prédikációt mondott Kacsóh Sándor plébános. Kovács Gábor esperes kérdésünkre elmondta, a búcsú, Szent István oltalma nagy fontossággal bír a templom életében. ,,A megmaradás, az összetartozás jelképe, mely lelki erőt ad minden magyarnak. Templomunk az egyetlen forrás, remény a nehéz időkben. István népe nem veszhet el, a hozzá való imádkozás, az intelmei alapján való élet a legbiztosabb" — mondta.
Az ünnep méltóságát emelte, hogy a szentmise idején a templomban elhelyezték a Szent Korona kicsinyített mását. A jelkép a Szent Gellért Lovagrend közvetítésével érkezett Kovásznára, a ceremónia alatt a Szent Korona Lovagrend tagjai álltak koronaőrséget. A két lovagrend két éve áll szoros kapcsolatban, több rendezvényen vettek részt együtt. A Szent Gellért Lovagrend 14 tagot számlál, hat további jelölt vár avatásra — közölte a rend tartományi kormányzója, Jánó Árpád. Szerző: Bokor GáborCikk megjelenítése: 1088Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
