Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 24., kedd: Közélet Kőrösi Csoma Sándor diófái (Határhelyzetek)![]() Csomakőrösi szobor- és templomnéző után magyarhoni vendégeinkkel az emlékházat is felkeressük. Javaslom, hogy egyúttal tekintsük meg Csoma Sándor közeli diófáit is, hisz meglehet, utoljára látjuk, mert olyasmiket olvasok, hogy a két védetté nyilvánított diófa-matuzsálem ágai bármikor letörhetnek, ezért a korona mielőbbi visszavágása szükséges. Ezt a kovásznai polgármesteri hivatal és a katasztrófavédelem szakemberei állapították meg, és írásbeli folyamodvánnyal fordultak a megyéhez a fák koronájának visszametszése végett. A vendégek természetesnek tartják, hogy a diófanézés ne maradjon ki a csomakőrösi programból, hisz olyan kevés élő emlék kötődik még Kőrösi Csoma Sándorhoz, hogy ha az éppen két hatalmas diófa képében áll elibénk, akkor annak nemcsak minden ága, hanem minden levele is kegyeleti érték.
Magam nem tartozom sem azok közé, akik minden áron meg akarnak menteni minden öreg fát — bár hajlok erre —, de azt sem tudnám elfogadni, ha értelmetlenül csonkolnának, hisz a védett emlékfák esetében különösen fontos, hogy azokat lehetőleg semmi bántódás ne érje.
Befordulunk hát a csomakőrösi, sikátorszerűen keskeny Mókuska utcába. Már a főutcáról látszik, hogy a környék kertjeiben a hatalmas fák — többnyire diófák — koronazárásos együttest alkotnak, viharok idején egymást védik. Nálunk a hatalmas széldöntéses erdőkárok többnyire azért alakulnak ki, mert a viharos szél a szomszédos parcella fáinak letarolása miatt frontális ütközésbe kerül a védtelen szálfaerdővel. A régi rendtartó székelyek az erdőparcellák szélét törpe, bokros, szélfogó fákból alkotott sávokkal védték. Néhol, ezt kiegészítve még földhányásból alkotott sánccal is.
Nem vagyok szakember, de bizonyos sem vagyok abban, hogy a látványkáron túl milyen következményekkel járna a hatalmas koronaágak visszametszése.
Talán elfogadhatóbb lenne, ha a fákat a korhadt ágaktól tisztítanák meg, és nem bántanák a gyönyörű koronát. Természetesen ezt csak felelős szakemberek dönthetik el.
A csomakőrösi porondos hordaléktalaj a diófának igen kedvező. Ezért is szaporodik itt spontán módon is. Az ilyen patakkiöntéses helyen nőtt fák rendszerint egészségesek, és matuzsálemi kort érnek meg. Ezek a fák, én úgy látom, makkegészségesek. Ereklyefák, kötődésük Csoma Sándorhoz egyben turisztikai vonzerőt sugároz. A megcsonkolt fák képzettársításos alapon az emlékek csonkolását is előhívnák.
Ha lehet, ezt kerüljük el. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 1011Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
