Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 25., szerda: Közélet Hangoskodás a tanácsülésen (Barót)A baróti tanács hétfői rendkívüli ülésének napirendjén mindössze egy tétel szerepelt, ám a durva személyeskedés — aljassággal is vádolták egymást — és a kiabálás így sem maradt el. Ennek ellenére elfogadták a Nagy István polgármester által előterjesztett költségvetés-módosító tervezetet, azaz bevételezni lehet a környezetvédelmi minisztériumtól a vízhálózat felújítására érkezett 400 000 lejt. A tanácstagok azt kérték számon a polgármestertől, hogy az előterjesztésben miért nem szerepel a köpeci kultúrotthon tetőszerkezetének felújítására szánt 13 000 lej. Pál István és Bán István köpeci tanácstag szerint az ingatlan rendbetétele sürgős, hiszen az is megtörténhet, hogy a télen nem bírja el a hó súlyát, s akkor sokkal többe fog kerülni javítása. Nagy István azt válaszolta, számlájukon nincs jelenleg pénz, így a felújításra most nem tud egyetlen lejt sem adni. Az RMDSZ-eseknek azt javasolta, ha pénzt akarnak költeni, akkor tegyenek róla, hogy Barótra is kerüljön a kormányforrásokból. ,,Amikor itt volt Borbély László, nem hallottam, hogy kérték volna, több pénz kerüljön Barótra. Ha a jelenlegi tempóban folytatódik a kivitelezés, tizenöt esztendőbe fog telni a vízhálózat felújítása" — fakadt ki a városvezető, majd dokumentumokat mutatott fel arra vonatkozóan, hogy a hivatal az év eleje óta többször is sürgette a környezetvédelmi tárcát a számlák kifizetésére. Pál Szilágyi Zoltán RMDSZ-frakcióvezető szerint a költségvetésben önrészre elkülönített pénz éppen annyi, mint amennyi szükséges, ezért nem érti, a polgármester miért akar többet. Nagy István szerint nem kellene gondot jelentenie az önrész előteremtésének, hiszen Barót még sosem vett fel kölcsönt, úgy könnyűszerrel fedezni lehetne a megnövekedett kiadásokat.
A tanácstagok elvetették Bán István módosító javaslatát, hogy a polgármesteri hivatal számítógépes rendszerének felújítására szánt ötezer lejt a kultúrotthon munkálatainak elkezdésére irányítsák. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 884Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||