Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 25., szerda: Közélet Harc a katedrákért![]() Valósággal megrohamozták az elmúlt két napban a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házát azok a pedagógusok, akik helyettesítői állásra pályáznak, illetve címzetesként áthelyezésüket kérik. A kihelyezések második szakasza ma ér véget, de ezzel nem zárul le a katedraelosztás, az utolsó lépésre szeptember elején kerül sor. A ma befejeződő állásosztogatásra több mint száz teljes katedrát és közel hatszáz részkatedrát hirdetett meg a tanfelügyelőség, utóbbiak között olyan is akad, mely egyetlen órát jelent, ezekre általában sok a katedrakiegészítésre váró jelentkező. Több esetben három-négy iskolában tudják összegyűjteni a pályázók a teljes katedrához szükséges heti tizennyolc órát, de azt is elvállalják, csakhogy álláshoz jussanak. A kihelyezést bonyolítja és az elnyert helyettesítői posztokat bizonytalanná teszi, hogy még mindig nem tudni, az idén diplomázott és a júliusi versenyvizsgán végleges állást elnyert pedagógusok kérhetik-e áthelyezésüket, ha nem felel meg nekik a felajánlott katedra, illetve felboríthatja adott tantestületek jelenleg legalább egy tanévre véglegesnek hitt összetételét, ha tanévkezdés után címzetes pedagógus tér vissza tanítani gyermeknevelési szabadságról.
És még egy bizonytalansággal számolni kell: nincs vége a leépítéseknek, előfordulhat, hogy mire a tanítás megkezdődik, kevesebb oktatóval kötnek szerződést, mint ahányan katedrát nyertek. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 1130Olvasóink értékelése: 3.2Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 25., szerda 11:50
Tepes 758 hozzászólás Sajnos az elkeseredett harc bizonyitja mennyire tragikus a helyzet drága jó munkapiacunkon. A 600 lejre lefaragott fizetések is túlélési támpontot jelentenek. Siralmas állapotok a tanügyben, tragi-komikus az egeszségügyben ahol az ember ha korházi kezelés alatt van örvendhet ha akad orvos aki felirja neki a korház meletti patikában megvásárolandó gyógyszereket. Mens sana in corpore sano. Sajnos csak a sana ( kefir ) maradt, a sanatate csak akkor mikor köszönünk egymásnak. Éljen ez a büdös ország ahol az értelmiség egy zseb *zart nem ér. Manele-Land of csoisz. A nevelést a sárga földbe döngölték, az egészségügyet legyilkolták. Ez Rrománia kérem szépen a fekete, szőrös, vad, eltunyúlt, maneles, haszonleső, büdös népek hazája ahonnan megálithatatlanúl özönlenek szegény nyugat felé a koldusok és élősködők hadoszlopai. Csak igy tovább FMI, Világbank, Bildenburg csoport vagy kik a nyavalyák vagytok, akik e táj népeit megöltétek.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
