Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 25., szerda: Közélet Régi-új ANI-törvény születettHarmadik nekifutásra, de úgy tűnik, immár Traian Băsescu államelnöknek és Európának is tetsző formában fogadta el a szenátus a magas rangú közméltóságok, választott és kinevezett tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozó törvényt. A korábban megszavazott két változatot újra kellett tárgyalni, mert a jogszabály egyes cikkelyeit az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette. A képviselőház egy héttel ezelőtt, a szenátus plénuma a tegnap voksolt, 78 igen szavazattal és egy tartózkodással elfogadták az igazságügyi minisztérium által javasolt formát, a szociáldemokrata honatyák jelen voltak, de nem szavaztak. A szenátorok jóváhagyták, hogy nyilvánosak legyenek a közszereplők vagyonbevallásai, hogy tisztségükből való távozásuk után még három évig vizsgálhatja őket az ANI, és megalakulhatnak a táblabíróságok mellett működő, bírákból és ügyészekből álló vagyonellenőrző testületek. Ezeknek a létjogosultságát Frunda György RMDSZ-es szenátor, az emberjogi bizottság elnöke kérdőjelezte meg, alkotmányellenesnek nevezte az ilyen, igazságszolgáltatási jogkörökkel is felruházott bizottságok létrehozatalát.
A liberálisok, bár voltak fenntartásaik, megszavazták a törvényt, Puiu Haşotti frakcióvezető kifejtette: azért, hogy ne foghassák rájuk, a nemzeti érdekek ellen dolgoznak. Elfogadhatatlan nyomásgyakorlásnak minősítette, hogy az előző voksolásokat megelőzően az EU-s nagykövetek és az Egyesült Államok külképviseletének vezetője is kiállt a törvény elfogadása mellett.
Június végén a szenátus olyan módosításokkal fogadta el az ANI-törvényt, amelyeket nemcsak Traian Băsescu kifogásolt, de az EB országjelentésében is negatív tényezőként szerepelt. Ezt követően az államelnök felkérésére bírálta felül az alkotmánybíróság a jogszabályt, és úgy ítélte, módosításokra van szükség, hogy illeszkedjék az alaptörvény előírásaiba. Akkor Băsescu azzal vádolta meg a korábbi változat elfogadásáért kardoskodó Frunda Györgyöt, hogy Románia érdekei ellen cselekszik, a mostani szavazás előtt Emil Boc kormányfő riogatott, ha nem sikerül megszavazniuk a jogszabályt, az ország schengeni övezethez való csatlakozása kerülhet veszélybe. Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||