Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 25., szerda: Közélet Háromszéken nem büntetnek (Jelentettek az önkormányzatok)Minden háromszéki önkormányzat beilleszkedett a kormány által megszabott létszámkeretbe — derült ki a prefektúra összesítéséből. Az augusztus 16-i határidőig az összes helyi és a megyei tanács is elküldte új szerkezeti felépítését, a kormányhivatal jogi osztálya ellenőrizte, és nem talált hibát egyetlen dokumentumban sem — mondta el György Ervin prefektus. Továbbra sem tudják, összesen hányan kerülnek utcára a háromszéki önkormányzatoktól, de az kiderült, a legtöbb polgármesteri hivatal eddig is létszám alatt működött, most úgy is teljesítik a feltételeket, ha senkit nem bocsátanak el. Azt már tudni lehet, hogy leépítések lesznek például a megyei tanácsnál, a sepsiszentgyörgyi, a baróti, illetve a szentléleki polgármesteri hivatalnál.
Országszerte az önkormányzatok többsége eleget tett a miniszterelnök felszólításának, néhány esetben, például Székelyudvarhelyen nem fogadta el a testület a polgármester változatát, ott az MPP azt javasolta, pereljék be a kabinetet az alkotmányellenes követelményért. A kormány válaszul vizsgálatot helyezett kilátásba, az akadékoskodó tanácstagok megbírságolását és a városháza számláinak zárolását, hogy ellehetetlenítse az alkalmazottak bérének kifizetését. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1180Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||