hirdetés Tartalom
2012. február 11., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 25., szerda: Közélet Holnap kezdődik az Őszi sokadalom (Kézdivásárhely)![]() A szerző archív felvétele
Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere rövid sajtótájékoztatón számolt be a városnapoknak számító Őszi sokadalom előkészületeiről, a kiadásokról, a programokról és a támogatókról. Az elöljáró elmondta: a költségvetést megpróbálták visszafogni, de igyekeztek, hogy minden tervezett programra sor kerüljön, és a városnapok sokkal színesebbek legyenek, mint egy évvel ezelőtt. A rendezvény költségvetése mintegy 300 000 lej, amit kizárólag támogatóktól gyűjtöttek össze, a város büdzséjét egy vassal sem terhelték. Látva a tavalyi rendezvény sikerét, az eddigi támogatók mellett nemzetközi cégek jelentős összegekkel jelentkeztek szponzorokként. A fő mecénás a magyar kormány, mely a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül pályázati úton ötmillió forinttal támogatja a városnapokat. Többezres példányban kinyomatott szórólapon minden városlakó számára elérhető lesz a sokadalom programja.
A változást a Molnár Józsiás parkban és a Béke utcában rendezendő gyermekváros jelenti, ahol a gyermekek egy kisebb színpadon változatos műsorra számíthatnak. A polgármester szerint az idei program minőségileg talán felül is múlja a tavalyit, hiszen olyan neves együttesek lépnek fel, mint a Tankcsapda és a Skorpió, ugyanakkor a fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő legendás Bumeráng együttes is színpadra lép.
A művelődési programok zöme, akárcsak tavaly, idén is két, a Gábor Áron téri és a Székely vendéglő előtti színpadon zajlik. A négynapos rendezvénysorozat holnap 19 órakor a kantai Szentháromság római katolikus templomban Tolcsvay László—Tolcsvay Béla Magyar Miséjével és a Cantus kamarakórus, a főtéri színpadon pedig 21 órakor a Parov Stelar Band fellépésével kezdődik.
(A sokadalom holnapi programja Mi, hol, mikor?-ban) Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 1629Olvasóink értékelése: 4.71Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
salata - 23:34 Röviden
Ferencz - 21:57 A tél és a kormány
Ferencz - 21:49 Hiányos a stratégia! (Mai levelünk)
dinibacsi1 - 21:26 Késik a szerződéskötés (Baróti kórház)
hollo - 21:17 Késik a szerződéskötés (Baróti kórház)
dinibacsi1 - 21:08 Sztárelőadók a színpadon (Szent györgy-napok, 2012)
bingo - 20:43 Sztárelőadók a színpadon (Szent györgy-napok, 2012)
alparber - 20:17 Tízezrek elzárva a külvilágtól Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
