Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. szeptember 22., szombat: Világfigyelő Hosszú magyar ősz (Magasles)Viszonylag rendben zajlottak le az őszödi beszéd és a tévéostrom első évfordulójára szervezett tüntetések (igaz, hogy némely szocialista és szabad demokrata képviselőt megdobálták, leköpdösték, trágár szavakkal szidalmazták a tüntetők, s az is igaz, ismét röpültek a kövek is, de a viszonylag kis létszámú forrófejű fiatalt, az ezúttal alaposan felkészült rohamrendőrség gyorsan feloszlatta). Beszéltek a Kossuth-téri tüntetők bizonyos Y tervről is, melynek az lett volna a lényege, ha jól értettük, hogy megbénítja a minisztériumok és közvetve a kormány munkáját, megakadályozva, hogy a köztisztviselők bemehessenek vagy kijöhessenek hivatalukból. Erről a tervről kiderült, igazi, magyaros illúzió, kuruc ábránd, s inkább szeptemberi tréfa, mint komolyan veendő stratégia. Ugyanakkor az ellenzék vezére, Orbán Viktor — újra hangoztatva, hogy a kormánynak kitelt az ideje, elveszítette becsületét — az alkotmányos megoldások lehetőségét hangsúlyozta, mindenekelőtt a népszavazást, melynek során a lakosság szabadon nyilváníthat véleményt a kormány szerinte s nagyon sok gazdasági szakértő, közgazdász szerint is zátonyra futott reformpolitikájáról. Egyelőre gyűjtik az aláírásokat, kérdéses, hogy mikorra írják ki egyáltalán a népszavazást, melytől a szocialisták, Orbán plasztikus megfogalmazása szerint, úgy félnek, mint az ördög a tömjénfüsttől. Az persze megjósolhatatlan, hogy mi lesz október 23-án, hogy megismétlődnek-e a tavaly őszi zavargások?! A rendőrség idejekorán felkészült, új vízágyúkat, paprika- és könnygázt szerzett be. Az igazi probléma azonban egyre inkább elméleti síkra terelődik, ahol két markáns vélemény feszül egymásnak: szigorítani kellene-e jogszabályokkal a gyülekezési jogot és a szólásszabadságot az új magyar demokrácia talán legfontosabb vívmányait, s kell-e törvényt hozni a gyűlöletbeszéd ellen? Kétségtelen, hogy a hangnem — és nem csak az utcán, de főként ott! — igen eldurvult, de önmagában ez még nem igényelne törvénymódosítást. Sokkal aggályosabb viszont a szélsőjobboldali, szélsőséges csoportok előretörése. A Magyar Gárda megalakulása alaposan felkorbácsolta az indulatokat, de a gárdán kívül — melynek tevékenységét amúgy is árgus szemmel figyelik az arra illetékesek, s a legkisebb törvényellenes kilengés esetén, azonnal betilthatják az eddig is elképesztő indulatokat felkorbácsoló szervezetet — még számtalan szélsőséges csoport létezik. Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 342Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||