Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 26., csütörtök: Közélet Ne kótyavetyéljük el a burgonyát![]() Kéttucatnyi új krumplifajtát ismerhettek meg az érdeklődők a minapi szépmezői bemutatón. A kísérleti parcellát a kézdivásárhelyi Biofarm cég létesítette a holland HZPC burgonyafajtáinak felhasználásával. A bemutatóra elsősorban a tapasztalattal rendelkező gazdákat, mezőgazdasági szakembereket hívták meg, hogy tájékoztassák, miként tűrik az új fajták vidékünk viszonyait — mondta el Becsek László, a Biofarm vezetője. A mezőgazdasági kampány ellenére a vártnál több érdeklődő jelent meg a bemutatón, ez is bizonyítja: a burgonyatermelés még mindig az egyik legjobban jövedelmező mezőgazdasági ágazat. Nem helyeztek hangsúlyt a talaj-előkészítés bemutatására, ellenben a fajták termékenysége, ellenálló képessége mellett részletezték a gyom, kártevők és kórokozók elleni munkálatokat is.
Idén meglehetősen jó a termés Háromszéken, a gazdák igyekeznek mielőbb kiszedni a pityókát, és egykettőre túladni rajta — mondta Becsek László. Ez nem helyes, hiszen a világpiacon, a környező országokban — ahol hagyománya van a burgonyatermesztésnek, és ahonnan az utóbbi években nagymértékben importáltak is Romániába — gyenge a termés. Becse lesz a hazai burgonyának, és ezt a fővárosi nagy felvásárlók is jelezték már, többen megkeresték a Biofarmot. Idén már sikerült Magyarországra exportálni burgonyát közel 900 lejes tonnánkénti áron — hangsúlyozta. ,,Nem kell elsietni az eladást. Még három hónap van hátra, akkor fizetik meg majd igazán a burgonyát" — javasolja minden termelőnek Becsek László.
Megjegyzendő, hogy a bemutatóra a déli megyékből is érkeztek termelők. Számukra a korai burgonyafajták a jelentősek, de vetőgumót az ottani éghajlati körülmények között nem tudnak termelni. Járható út számukra a Kovászna, Hargita, Brassó megyéből származó szaporítóanyag használata. Szerző: Bokor GáborCikk megjelenítése: 1776Olvasóink értékelése: 4.6Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
