Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 22:00
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. szeptember 22., szombat: Közélet

Színházi évadelőzetes

Némely változásokkal alakul a Tamási Áron Színház hivatalosan október 5-re időzített első bemutatójával kezdődő új évada, a már beharangozott műsortervet módosítaniuk kellett, átalakították a bérletrendszerüket is ― akad tehát újdonság a társulat háza táján. Ezúttal a nyá­ron történtektől az év végéig tervezettekig vesszük számba a színházi nóvumokat.
A kisvárdai fesztivál után közvetlenül elkezdett dolgozni a neves román rendező, Alexandru Dabija, aki Ion Luca Caragiale Farsangjának egy új fordítását Karnebál címmel viszi színpadra. Ám betegség miatt minden idei munkáját visszamondta, a Caragiale-komédiát jövő tavasszal rendezi meg.
A Karnebál szereposztása és az első olvasópróba után kiderült, hogy Dabija régebbi betegsége kiújult, és sürgős műtéti beavatkozás miatt minden idei munkáját visszamondta. Ezért a színház vezetősége úgy döntött, az évad utolsónak tervezett előadásával nyitnak, a pályakezdő Zakariás Zalán kap nagyobb lehetőséget, kamaratermi előadás helyett a nagyszínpadon rendezheti meg Friedrich Dürenmattnak A csendestárs című darabját. Az idén Bukarestben rendezői szakon végzett sepsiszentgyörgyi Zakariás Zalán csapatába úgyszintén pályakezdőket válogatott, jelmeztervezője a sepsiszentgyörgyi Bagoly Zsuzsa, díszlettervezője a szintén szentgyörgyi Kerezsi Nemere, aki ugyan szobrászként már bemutatkozott, de ez lesz első kőszínházi jelentkezése. Hármuk munkája egyébként része annak az igazgatói célkitűzésnek, amelyet Bocsárdi László vállalt: minden évadban lehetőséget biztosítani a pályakezdőknek. Még egy gondolat erejéig Zakariás Zalánnál maradva: a nyáron rövidfilmet forgatott a Gyimesekben, saját forgatókönyve alapján, gyakorlatilag nullás költségvetéssel, melyben a Tamási Áron Színház jó néhány művésze kapott szerepet. Tájainkról elkalandozva, de a színháznál maradva: májusban kezdte meg vendégrendezését Bocsárdi László Ploieşti-en, a Toma Caragiu Színháznál, ahol Molière Don Juanját vitte színre, két előbemutatója megvolt már az előadásnak, szeptember 26-án tartják a hivatalos premiert. Az igazgató-rendező nem egyedül ment Ploieşti-re, vitte magával Pálffy Tibort, aki Sganarelle szerepét játssza.
Az évadbeli változások: a szilveszter előttre tervezett musical elmarad, helyette egy zenés bohózatot mutat be a társulat. Évadalakításkor úgy tervezték, az Amerikában egyik legnagyobb sikerű musicalt, a Chicagót tűzik műsorra, kiderült azonban, körülményes beszerezni az előadási jogokat, igen nagyok a színpadtechnikai elvárások, Magyarországon csak a Madách Színháznak, Romániában a bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színháznak sikerült megszereznie az előadás jogát, vidéki színházak iránt pedig eleve fenntartásaik vannak a jogtulajdonosoknak. A tárgyalások azonban folytatódnak, a Chicago háromszéki bemutatójára a jövő évadban kerül sor. Ehelyett idén Kellér Dezső egyik legjobb bohózati átiratát tűzték műsorra, melyet a Csárdáskirálynő kitűnő visszhangja óta a ,,sikergyáros" csapat visz színre: Keresztes Attila rendezi, Incze G. Katalin felel a zenei részért. A Paul és Franz Schönthan szerzőpáros darabját, A szabin nők elrablását tehát Kellér kitűnő átiratában, Horváth Jenő zenéjével és Szeles Iván dalszövegeivel szilveszter előtt mutatja be a társulat. A bohózatot egyébként játszotta már tíz évvel ezelőtt a Tamási Áron Színház Balogh András rendezésében. A két vígjáték között, novemberi bemutatással, a társulattól való 2001-es távozása után most másodszor Sepsiszentgyörgyre visszatérő Barabás Olga rendez egy sajátos, rá jellemző előadást a Nobel-díjas John Steinbeck Egerek és emberek, illetve más híres regényeinek motívumait használva, saját szövegkönyv alapján, George és Lennie címmel.
Ami még az idei naptári évbe belefér: Váta Loránd a Micsinyál maga rossz? című sanzonműsorával kapott meghívást Bécsbe a Collegium Hungaricumtól október 13-ra, előtte való nap ugyanazzal a műsorral Mosonmagyaróváron lép fel. Szabó Tibort pedig A pincér dalai című egyéni műsorával hívták meg Aradra. És egy rendkívül érdekes ajánlatot is kapott a színház, az Európai Parlament néhány, a Bolyai Egyetem visszaállításáért küzdő képviselője az erdélyi magyar kultúrát Európa fővárosában bemutatandó, A nyugati világ bajnokát szeretné Brüsszelbe kivinni, ez ügyben a tárgyalások még zajlanak.
Másik fontos változás a színház bérleti rendszerének átalakítása. A közönség igényeihez igazítva, illetve a kamaraterem és a nagyterem befogadóképessége közti különbségek áthidalására kisebb, mintegy százfős bérletcsomagokat alakítottak ki, melyeket a XIX. és XX. század magyar drámaíróinak nagyjairól neveztek el. Az eddigi kedvezményes bérletek ― diákoknak, pedagógusoknak, nyugdíjasoknak ― maradnak, és bevezettek még egy, mindenki számára hozzáférhető, ,,szuperkedvezményes" bérletet is, mely a vasárnap délutáni előadásokra szól. A már kialakított vidéki bérletrendszer úgyszintén marad, a közönséget továbbra is a színház autóbusza szállítja az előadásokra, Kézdivásárhelyen viszont, a Vigadó felújításának köszönhetően, már félig-meddig kihelyezett évadra is lehetőség nyílt, a kamaratermi, illetve egyéni előadásokra már nem szállítják be a céhes város közönségét Sepsiszentgyörgyre, hanem a társulat lép fel a Vigadóban. És végül, de semmiképp sem utolsósorban, a Tamási Áron Színház román anyanyelvű nézők számára is bérletet hirdet, ez az Eugen Ionesco nevét viseli, az évadban négy előadást, A nyugati világ bajnokát, a Lear királyt, a George és Lenniet és a Karnebált nézhetik meg feliratos szinkronfordítással a magyar színházra kíváncsi románok.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Váry O. Péter:
Tüntettek a kultúra napszámosai
Tüntettek a kultúra napszámosai Körülményeik javítására bár ígéretet kaptak, de a teljesítés késik, ezért a kultúra különböző szakterületein dolgozóknak a nyilvános tiltakozást kellett választaniuk: tegnap egységesen szervezett tüntetés zajlott Bukarestben és a megyeközpontokban.

- Szekeres Attila:
Szablyák, vértek, lőfegyverek
Szablyák, vértek, lőfegyverek
Fegyverkiállítás nyílt tegnap a Székely Nemzeti Múzeumban (SZNM). A tárlaton megtekinthető kardokat, pajzsokat, vérteket, buzogányokat, bárdokat, szablyákat, pisztolyokat és puskákat Nagy István restaurálta, miután a múlt rendszerben tabuként kellett kezelni a fegyvereket.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS