Tisztesség, de kivel szemben?

Kétségtelen, a tisztesség, az ígéretek betartása olyan érték, amelyre ugyanvalóst szükség lenne a politikai életben is. A kérdés azonban mégsem ennyire egyszerű: az RMDSZ ugyanis kizárólag a koalíciós partnereivel szembeni lojalitását hangsúlyozza. Esetleg még azt fűzik hozzá módfelett büszkén, hogy korábbi szövetségeseikkel — a liberálisokkal, a szociáldemokratákkal — is ugyanígy viselkedtek. Nem csoda hát, hogy a román pártok kényelmes partnerként tartják számon Markó Béláékat, valahányszor érdekeik megkívánják, kacsingatnak is feléjük, tudván: nem hagyják őket cserben, számíthatnak rájuk, ráadásul kevéssel is beéri a szövetség. Ellenzékből néha-néha rámordulnak, rossz néven veszik, ha ágyastársat váltott a magyar szervezet, fenyegetőznek is, kerüljenek csak hatalomra, többé nem tartanak igényt rájuk, rendszerint azonban a többséget biztosító szavazatok többet nyomnak a latban, mint a romániai politikai életből amúgy is hiányzó értékek, mint a hűség, elvszerűség, következetesség.

De vajon számít-e az adott szó, ha csak az egyik fél ragaszkodik ahhoz? Mert hiába a kormányprogram, a koalíciós alkuk, egyeztetések, hiába a szolidaritás, egyelőre sem a tanügyi, sem a régióátszervezési, sem a kisebbségi törvényt nem sikerült elfogadtatni. Előbbi haladt valamelyest, a régióátszervezés azonban, úgy tűnik, kiüti a biztosítékot a demokrata liberálisoknál, a kisebbségi jogszabály pedig végleg eltűnni látszik a törvényhozás labirintusában, jó ideje nem is beszél róla senki.

Ilyen körülmények között pedig joggal vetődik fel a kérdés: érdemes-e ragaszkodni a politikai megállapodásokhoz? Mert a magyar választók aligha értelmezhetik a tisztesség jeleként, hogy a szövetség szemrebbenés nélkül megszavaz a bérlefaragástól a nyugdíjcsökkentésen át a leépítésekig mindent, amit egy szemmel láthatóan hozzá nem értő kormány miniszterelnöke és annak pártja javasol, mindeközben pedig a nekik tett ígéretekről, érdekeik védelméről mintha megfeledkeztek volna választottjaik.