Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 27., péntek: Közélet Antal Árpád: Jobb, ha kormányon van az RMDSZ„Ha valaki be tudja bizonyítani, hogy jobb lesz az ország, vagy akár a magyarság helyezte, ha az RMDSZ kilép a kormányból, akkor én is követelni fogom távozásukat" — nyilatkozta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, a szövetség városi szervezetének elnöke. Úgy értékeli, még mindig jobb, hogy ott vannak, és bizonyos kérdésekben, például infrastrukturális beruházások terén, segíteni tudják az önkormányzatokat. A polgármester elmondta, ők sem örvendenek, hogy Bukarestben mondják meg, hány alkalmazottjuk lehet, de Sepsiszentgyörgyön vagy Kovászna megyében egyetlen művelődési intézmény léte sem került veszélybe, nem építettek le alkalmazottakat. Antal Árpád szerint, ha Székelyföldnek meglesz az autonómiája, a jelenleginél is jobban karcsúsítani kell majd az önkormányzatokat. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke elmondta, ők is várják a nemzetpolitikai szempontból fontos eredményeket, bíznak benne, hogy a következő parlamenti ülésszakban sikerül a magyarság számára jelentős törvényeket elfogadtatni. Ugyanakkor nem tagadható, hogy pont az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően jut hárommillió lej a Debren-patak szabályozására, a városban több mint húsz helyen folyó csatornázási, aszfaltozási munkálatok jelentős részét a Környezetvédelmi Alapból finanszírozzák. ,,Még mindig jobb, ha ott van az RMDSZ kormányon, mint ha még ez a kevés eredmény sincs. Az MPP nem volt kormányon az elmúlt két évben, és mit tudott tenni az erdélyi magyarságért?" — tette fel a kérdést Antal Árpád. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1095Olvasóink értékelése: 1.92Szavazatok száma: 13Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 27., péntek 00:23
gyurka 77 hozzászólás Hitegetésből elég volt, mennyen a francba az egész banda, mindegyik csak a másiknak a pártját fogja.
Az rmdsz egy nagy 0 már több éve, amiből nem láttunk semmi hasznos dolgot. 2010. augusztus 27., péntek 08:22
anti-MINDEN 110 hozzászólás es erre a kommentedre mar varhatsz is egy valaszolot, amely teljes gozerovel fog teged tamadni, hogy hat "hogy is mersz ilyesmiket mondani/irni"..egy olyan szemely lesz feltehetoleg akit ezert fizet az rmdsz, hogy megmentse hires partjuk regmult becsuletet....nem lattam meg olyan sajtot ahol kimaradtak volna ezek a beepitett "szepsegek"..
amugy igazad van gyurka,,,, 2010. augusztus 27., péntek 08:29
szocsmiklos 65 hozzászólás Az RMDSZ mindig a kovetkezo parlamenti ulesszakba fogadtatja el a nemzetpolitikai szempontbol fontos torvenyeket ,lassan mar 20 eve. Es ezt Antal ur meg nem vette eszre.Nem lehet egyszerre a kormanyt is, es a magyarsagot is szolgalni.
2010. augusztus 27., péntek 10:08
janoska44 740 hozzászólás tisztelt polgarmester ur ne tessek alcazni az RMDSZhatalmi harcat nekunk nem az a par lej a fonto mama hanem a mindennapi megelhetes jobb letvolna a nemmel valo szavazas,na meg az az altata hogy amikor lessz autonomia ,polgarmester ur ,kerdem en a vallasztasok utan az RMDSZ hanyszor ondotta ki a szajan az autonomia szot,hat egyszersem naluk az autonomia szo csak a vallasztasi kampanyban hangzi el.
2010. augusztus 27., péntek 11:26
Tepes 758 hozzászólás Jobb neked ha kormányon marad az UDMR igaz Árpi ?
2010. augusztus 27., péntek 16:15
harmat 136 hozzászólás biza biza, kedves egyenesdereku polgarmester "ur", mi is lenne veled az UDMR nelkul ...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||