Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 27., péntek: Közélet Régióátszervezéssel a válság ellenKihelyezett együttes ülésen veszik számba az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciói az őszi parlamenti ülésszakban megvitatásra javasolt, a magyar közösség számára fontos törvények helyzetét jövő kedden Árkoson — jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Albert Álmos szenátor. Hangsúlyozta: a szövetség megbízható partnerként viselkedett a kormánykoalícióban, ezért elvárja, hogy a demokrata-liberálisok is hasonlóan viszonyuljanak az RMDSZ-hez, az eddigi tapasztalat ugyanis azt mutatja, ,,halasztódnak dolgaink", az oktatási törvény vitája fél éve zajlik, és a kisebbségi és a régióátszervezési jogszabály ügyében sincs haladás. Pedig az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségről szóló törvény vitája azt mutatja, megfelelő politikai akarat mellett néhány nap alatt is el lehet fogadni egy jogszabályt — magyarázta a háromszéki szenátor.
A régióátszervezési törvényt azért is tartaná igen fontosnak, mert a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válság kezelésére gyakorlatilag nincs semmiféle elképzelése a hatalomnak, különféle trükkökkel csökkentik a kiadásokat, de senki nem tud választ adni arra, hogy mi lesz, ha már nincs, miből lefaragni. Ha az ,,egységes nemzetállam" szintjén ezt a problémát nem tudják kezelni, a decentralizáció jegyében megoldást jelent a fejlesztési régiók átrajzolása, távlatilag pedig azok közigazgatási hatáskörrel való felruházása — ez esetben ugyanis a kormánymegbízotti hivatalok, megyei tanácsok apparátusa is felére, harmadára csökkenne. Ennek kapcsán egyébként a szenátor leszögezte: amennyiben valamely vidék jelzi, hogy nem ahhoz a régióhoz akar tartozni, amelyet a szövetség által benyújtott változat előír, arról lehet tárgyalni, de a székelyföldi régió felosztásába az RMDSZ nem megy bele. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 829Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 27., péntek 09:08
szocsmiklos 65 hozzászólás Mar pedig Boc hallani sem akar etnikai alapu regiofelosztasrol.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||