Szegénységben, remény nélkül

A Maros megyéből ide kerülő bádogos Gábor-cigányokon, Rafi János utódain kívül már senki sem beszéli a cigány nyelvet, többségük románul sem tud, a céhes város mintegy nyolcszáz romája — pontos számukat senki nem tudja — magyar ajkú cigánynak vallja magát.

Kézdivásárhelyen a Malom és a Vágóhíd utcában élnek nagyobb számban romák nyomorúságos viskókban, embertelen körülmények között. A Malom utca olyan, mint a dzsungel, ott megállt az idő, egyetlen putriban ég a villany. A Kászon-patak partján található cigánytelep kis területén negyven család, mintegy kétszázötven személy él a legnagyobb nyomorban. A vasúton túl tizenegy család nyomorog hasonló viskókban. A Kantában, a Bethlen utcában és a város többi részén kisebb számban élnek.

Kalányos Gábor, a kézdivásárhelyi cigányok ötvennyolc éves vajdája immár negyven éve, 1970 óta viseli a tisztséget, amit az édesapjától örökölt. Hárman voltak fiútestvérek, rá esett a választás. Őt elenyésző kivétellel valamennyi, a város területén élő roma elismeri főnökének. A minap arra kértük Kalányos vajdát, ismertesse néhány szóban a kézdivásárhelyi cigányok jelenlegi helyzetét. A vajda elmondta: huszonnyolc évig a bútorgyárban dolgozott, amikor bezárták a gyárat, munkanélkülivé vált. Jelenleg a városházán felel a szociális segélyben részesülő romákért. A legnagyobb család a Kantá­ban Kalányos Jenőé, tizenhárom gyermeke és számtalan unokája van, összesen mintegy hetvenen élnek egyetlen udvarban. Még mindig akad szép számban nyolc-kilenc gyermekes család, de egyre több a két-három gyermekes roma család. A nyomor arra készteti őket, hogy ne vállaljanak több gyermeket. A vajda elmondása szerint a romák 1989 előtt sokkal jobban éltek, volt munkahelyük, legtöbben a téeszben dolgoztak, de gyári és építőtelepi munkás is akadt közöttük. Most kénytelenek külföldre, főleg Magyarországra menni, napszámot vállalnak, vagy üzletelnek, koldulnak. A romák között nagy a munkanélküliség, az utcaseprőknél huszonketten dolgoznak, húszan szociális segélyből tengetik életüket. Akiknek nincs más megélhetési lehetőségük, kukákból gyűjtögetnek naponta ételmaradékot, aztán eladják a sertéstartó gazdáknak, a szemétdombon vasat gyűjtenek, a purdék pedig koldulnak. A Magyarországon dolgozók télre hazajönnek, tavasszal ismét visszamennek. Iskolába nagyon kevesen járnak, az oroszfalvi iskolában külön roma alsó tagozat működik. A megfelelő ruházat és tanfelszerelés hiánya miatt kevés roma járatja iskolába gyermekét. A legnagyobb segítséget — főleg ruhaneműt — a dr. Csiszár Eszter által vezetett Vöröskereszttől kapják. A Vágóhíd utcában két évvel ezelőtt kutat fúrattak számukra, de az ma már használhatatlan, ezért a Kászon-patak vizét isszák, vagy a Malom utcai csigás kutat használják. A vajda szerint minimális a cigánybűnözés, néha a zsákos kocsmában egymás között összeverekednek, de gyilkosság, rablás nem történik, teljes békében élnek a többségi magyar lakossággal. Jelenleg csak két-három kézdivásárhelyi fiatal roma tölti börtönbüntetését kisebb bűncselekményekért. Kalányos Gábor, mint mondta, utódjául Attila fiát hagyja.