Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 28., szombat: Gazdasági magazin Egy volt futballista ,,másik” világa (Út az anyagi szabadsághoz)Bodor Istvánt minden idők egyik legtehetségesebb labdarúgójaként ismerte meg és tartotta számon Sepsiszentgyörgy. A hazai, majd a magyarországi labdarúgásban eltöltött, többnyire sikeres évek után szűk tíz éve eltűnt a futballszurkolók szeme elől. A világ másképpen kezdte érdekelni. ,,Az utolsó magyarországi csapatomnál, a Kecskemétnél kapott pofon volt az utolsó lökés — meséli. — Már korábban is nehezen tűrtem az alárendeltségi állapotot, a megaláztatás állandó veszélyét. Szabadságra vágytam, akárcsak bármelyik ember." A szabadságkeresés első két éve tömény olvasással, világjárással telt, elmélkedéssel, szellemi feltöltődéssel. Aztán módosult a helyzet: a lelki szabadság mellett az anyagi szabadság szükségszerűsége is előtérbe került, értékesítéssel kezdett foglalkozni, ami nem csak az anyagi jólét megteremtésére biztosított lehetőséget, de ahhoz is, hogy az emberi öntudatra ébredés elérkezett idejét hirdesse, és annak lehetőségét ismertesse meg minél több emberrel. ,,Mindannyiunkban élnek azok az álmok és vágyak, amelyeket valahol gyermekkorunk éveiben hagytunk magunk mögött többnyire kényelmességből, gyengeségből. Ha valaki őszintén ki akarja bányászni ezeket az elsüllyedt célokat és álmokat, már megtette az első és legfontosabb lépést az anyagi és szellemi függetlenség felé" — állítja. Az út a folyamatos személyiségfejlesztés lehetőségét is kínálja, hiszen a nyitottság, egy másik világ dimenzióinak megértése állandó képzést is feltételez.
Bodor István úgy ítéli meg, hogy az emberek egyre nyitottabbak az új lehetőségek iránt, talán azért is, mert az utóbbi évek gazdasági válsága eddigi életformánk törékenységével szembesített szinte mindenkit. Természetesen, nehéz kilépni saját hatalmas egónk bűvköréből, első látásra mindenkinek akad veszítenivalója. Ha azonban sikerül, új világ nyílhat ki, olyan perspektívák, amelyek a szellemi és anyagi jólét ígéretét hordozzák.
A korábbi futballista számára gyermekkorában a labdarúgás volt az a cél, amelyért mindent kész volt feláldozni. Ma az Organic Mission révén azt tekinti életcéljának és hivatásának, hogy emberek ezreinek mutassa meg a tudati és anyagi szabadsághoz vezető utat. ,,Fontos, hogy meghallgassuk a másikat, aztán mindenki döntsön belátása és szíve szerint" — mondja, és hisz benne, hogy egyre többen csatlakoznak az általa képviselt ,,másik" világhoz. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 1021Olvasóink értékelése: 3.5Szavazatok száma: 10Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 28., szombat 09:55
lada1200 347 hozzászólás Nem értem , miért kell mindig reklámokat rejtegetni a cikkek mögött, amíg az egyszerű ember nagy pénzeket fizet egy két négyzetcentiért is.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||