Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 28., szombat: Közélet Jertek, ünnepeljünk!![]() Kicsinek bizonyult az udvar
Abban a gyülekezetben, ahol az ifjúsági munka sikeres, nem gond olyan fiatalokat találni, akik segítenek a gyermekprogramok lebonyolításában, és ha ők jó példával elöl járnak a közösségi munkákban, akkor a mai legkisebbek néhány év múlva ugyanúgy ott lesznek mindig, ha szükség van rájuk. Ez történik évek óta a sepsiszentgyörgyi szemerjai református egyházközségben, ahol tegnap ért véget a vakációs bibliahét, ahová napról napra többen érkeztek, mígnem közel hatvan résztvevő és közel húsz segítő kezdte a napot közös énekléssel. A címben megfogalmazott mottónak megfelelően a zsidó és a keresztény ünnepekről tanultak a gyermekek, és a napi témához kötődtek a játékok is, de azt is magukkal viszik, hogy ünnep az is, amikor az Úrral találkoznak, őt tisztelik. Az ötnapos bibliahétről a szülők vasárnap a templomban láthatnak filmet, de a műsoros istentisztelet különben sem újdonság Szemerján, múlt héten az IKE-s fiatalok mutatták be az István, a király rövidített változatát. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 691Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
