Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 30., hétfő: Közélet I. Olt Menti Unitárius Találkozó![]() Hagyományőrző szándékkal kezdeményezték az első Olt Menti Unitárius Találkozót Ürmös, Felsőrákos, Alsórákos, Datk és Olthévíz egyházközségei szombaton. Színhelye az Olt Alsórákosi-szorosában lévő ürmösi Tepőpatak folyó menti lankája volt, érintetlen festői táj, arányos távolságra a szervezők településeitől. Az ez évi vendégfogadó az ürmösi egyházközség volt. A rendezvény azzal a céllal indult, hogy a szabad, tiszta természetben találkozzék öt falu népe, akiket nemcsak az Olt folyása, hanem családi és baráti kötelékek, a közös hit és oly sok esetben a közös sors is összekapcsol. E találkozás legyen alkalom a közös imádkozásra és éneklésre, a jókedvre, a játékra és a további közös tervek és álmok szövögetésére — olvassuk a meghívóban. A Fennvaló kedvező időjárással kedveskedett, s így jelen volt mind az öt Persány—Rika menti egyház képviselete, híveinek csoportja. Családias hangulat jellemezte a találkozót, szolgálatot végzett t. Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész, ünnepi beszédet mondott az ötlet kivitelezője, dr. Gyerő Dávid. A találkozó hangulatához simuló műsort szolgáltattak az ürmösi iskolások és fiatalok, fellépett az ürmösi iskola és az egyházközség vegyes kórusa. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 1369Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 30., hétfő 12:43
bzoal 735 hozzászólás Hol volt a "mindenttudó" aki még a várositanácsban is "okos" dolgokat mond,de a hívekre nem nagyon gondol
2010. augusztus 30., hétfő 20:07
savoy66 456 hozzászólás tudsz te olyanrol aki tobbet gondol a hivekre?O legalabb feltud mutatni egy juol mukodo ifjusagi szervezetet,vagy a Benjamin esetet.Azok akik megorokoltek azegyhazkeruletet jobban vegzik a dolgukat?
2010. szeptember 2., csütörtök 13:58
markolaci 25 hozzászólás mind az öt résztvevő egyházközség lelkésze ott volt, és az egyházkör esperese is a két felügyelőgondnokkal,
ki kellett volna még ott legyen (egyházi személy) és miért?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
