Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 22:10
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. augusztus 30., hétfő: Sport

Közeledik a rajt (Kézilabda)

Még két hét, és kezdődik a 2010―2011-es A-osztályos kézilabda-bajnokság, melyre hosszabb (fiúk) és rövidebb (leányok) szünet után Sepsiszentgyörgy is nevezett a Municípiumi Sport Club színeiben. A közeledő rajt, a városban keringő hírek ― nem részletezzük ezeket, csupán megjegyezzük: nem hízelgőek ― arra késztettek, hogy ellátogassunk mind a fiúk, mind a leányok edzésére. Túl a kósza híreken az érdekelt jobban, hogy lássuk, milyen a hangulat a csapatokon belül, milyen a hozzáállás.
Érkezésünkkor a fiúk Viorel Bărbos edző irányításával a bemelegítés végéhez közeledtek. A mester segítségével számba vettük a keretet: Mădălin Blaj, Eduard Nişte, Alexandru Lohan, Andrei Dobrean, Alexandru Stoica, Cătălin Zaharia, Deák Hunor, a Székelyudvarhelyről hazatért Bogdán Botond, Farkas Zsolt, Bakk Árpád, a Brassóból érkezettek:Alex Cristoloveanu, Gabriel Bucşa, Cosmin Croitoru, Răzvan Scalpo, igazoltan hiányzik: Eugen Ciulei. Ez a keret két bajnokságban szerepel ― tette hozzá a mester ―, az A-osztályban és az ifjúsági I-es bajnokságban. A játékosok életkora ― a Ciuleiét leszámítva ― 18―20 év.
Közben előkerülnek a labdák, s Viorel figyelme oda összpontosul. Sebaj!, ott van Bogdán Lajos, a csapat, hadd mondjam így, menedzsere, aki igen-igen sokat tett és tesz az anyagi háttér megteremtése, biztosítása terén.
— Nemrég tértünk vissza az edzőtáborozásról ― mondja Bogdán ―, Besenyőn voltunk tíz napot. Az Ifjúsági Igazgatóság biztosította a tábort, a reggelit a Bertis és a brassói Alexdi, az ebédet és a vacsorát a Tribel FF és a Rustica vendéglő, a borvizet és egyéb szükséges apróságot Puskás Tibor magánszemély (hát igen, megyénkben nincsenek borvíztöltődék... ― szerk. megjegyzés), a kenyeret az árkosi Spicom (Rétyi Ödiék). A csapat szállítását, a mindennapos kaja kihordását a Bobo Kft. oldotta meg. Egy gyors számítás alapján mondom, kb. 10 000 lejbe került az edzőtábor. Ezt az összeget a támogatók állták.
— Ez volt az edzőtábor költsége, amit, mint mondtad, a támogatók állták. Mi lesz a bajnokságban való szereplés anyagi fedezetével?
— Az MSC állta a nevezési díjat, az átigazolások költségeit, adja a termet, az edző fizetését, a felszerelést (sportruházat, labda...), a többire meg van az ígéret. Például a városi tanács 25 000 lejt ígért az őszi idényre, s akkor még nem szóltam a támogatókról, van néhány, s várjuk az újabbak jelentkezését. Ezúton szeretném megkérni őket, na és a kézilabda szerelmeseit, a volt kézilabdásokat, ha majd jelentkezünk kézilabdaügyben, ne csukják be előttünk az ajtót. Na de támogatási szándékukkal nyugodtan megkereshetnek. Szeretettel várom mindeniket. Egyébként feliratkoztam a megyei tanács elnökéhez kihallgatásra. Remélem, fogad és meghallgat. Remélem.
Itt hadd tegyek egy kitérőt: Bogdán azt mondja, a városi tanács ígért 25 000 lejt a férfikézilabdára. Szép. Olvastam a Háromszék keddi számában, hogy a női kosárlabdára 300 000 lejt ad a városi tanács, és 500 000 lejt a megyei tanács. Ez még szebb. Ugyanakkor elgondolkoztató is. Megnéztem a kereteket: több sepsiszentgyörgyi szerepel a kézilabdacsapatokban, mint amennyi a kosárlabdacsapatban. Több kérdés is megfogalmazódik, de most maradjunk egynél: miért nem kaphatnak több pénzt a szentgyörgyi kézilabdázók, hiszen a szentgyörgyi adófizetők közé tartoznak az ő szüleik is?!
― Az anyagiakon túl nézzük, milyen csoportban szerepeltek?
― Ha minden igaz, a B-csoportban, melynek összetétele a következő: Alexandria, Brassói RomCri, Bukaresti Steaua II., Bukaresti Inter, Călăraş, Petrolul Teleajen, Târgoviştei Universitatea, Sepsiszentgyörgyi MSC. A rajt időpontja: szeptember 11.
― Nekünk két csapatunk van...
― Az A-osztályos szombaton, az ifjúsági csapat vasárnap játszik a Szabó Kati Sportcsarnokban.
— A cél?
— Megteremteni és megszilárdítani a sepsiszentgyörgyi férfikézilabda alapjait. Tehát az A-osztályosoktól tisztes helytállást, az ifjúságiaktól az országos döntőn való részvétel jogának kiharcolását várjuk.
Míg a fiúk szorgalmasan, lelkiismeretesen teljesítették az edző kéréseit, óhajait (hogy ne mondjam, parancsait), Bogdán Lajos elmondta, hogy az egykori kézilabdázók, az úgymond öregfiúk is készülnek a szárhegyi találkozóra, melyen Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, na és Sepsiszentgyörgy öregfiúcsapatai vesznek részt. Az előző három találkozóból kettőt megnyert Sepsiszentgyörgy, egyen pedig második lett. Az öregfiúk csapata: Bogdán Lajos ― kapus, Dalnoki Sándor, Ütő László, Lakatos Pál, Balázsi László, Bernád László, Farkas József, Miron Păcurar, Gheorghe Ganea, Ion Vlădăreanu, Molnár Ferenc, Márk Miklós.
Mi tagadás, jó érzés újra papírra vetni egykori játékosaink nevét. Ők is bizonyítják, igenis, él az emberek soraiban a kézilabda szeretete, s ezt nem szabad veszni hagyni.
Míg a leányok edzésére vártam ott, a sportcsarnok előtt, megérkezett a klub igazgatója, Sánta Károly. Brassóból jött, ahol a női csapat ügyes-bajos dolgait intézte. Az igazgató is megerősítette, hogy a városi tanács, személyesen Antal Árpád polgármester a férfi kézilabdának 25 000 (az őszi idényre) és 50 000 (a tavaszira) lejt, a női kézilabdának 30 000 lejt, saját tartalékából pedig 20 000 lejt ígért... Ami pedig minket (a klubot) illet, most különítettem el 15 000 lejt a három csapat felszerelésére.
Ami pedig a sportbázist illeti, elmondta, hogy a városi tanács kivonult a sportbázis karbantartási munkálataiból, a klub pedig összesen három karbantartóra maradt. Figyelembe véve azt, amit átvettek, nincs könnyű dolguk. Na de fokozatosan megoldanak mindent. Nem is ez jelent gondot, hanem sokkal inkább a sok felelőtlen követelőző. Az emberek nem értik meg, hogy a pálya karbantartása pénzbe kerül, a pályára vigyázni kell, annak van egy működési szabályzata, órarendje, amit be kell tartani. Mi senkit ki nem zártunk, ha betartotta a szabályokat, az előírásokat.
Fél nyolc előtt jóval már kezdtek érkezni a leányok. Tátáci, azaz Jancsó Gábor tanár úr nyugodtan várta őket, s ahogy érkeztek, diktálta is a neveket. A teljes névsor ismertetését hadd kezdjem a vendégjátékosokkal: a Brassói Rulmentultól jöttek: Roxana Marin (jobboldali átlövő), Alexandra Sandu (beállós), Bianca Grigore (jobbszélső), Dénes Krisztina (tulajdonképpen székelyudvarhelyi, a szentgyörgyön is focizott Peták II., azaz Dénes II. leánya, balszélső), a Brassói Dinamótól: Anca Ţigănaşu (jobbszélső), a Ploieşti-i Activtól: Alexandra Stângaciu (baloldali átlövő), Segesvárról: Diana Sandru (baloldali átlövő), és akkor jöjjenek a szentgyörgyiek: Eleonora Vida (kapus), Pinti Kinga (kapus), Lőrincz Orsolya (csapatkapitány és beállós), Molnár Enikő (játékszervező), László Boglárka (balszélső), Deszpa Zsuzsanna (balszélső), Pánti Melinda (játékszervező), Pál Klaudia (jobboldali átlövő), Pál Mónika (balszélső), Bódi Szende (jobbszélső), Pickler Androméda (balodali átlövő), Incze Enikő (beállós) és végül a három ifi: Kolumbán Andrea, Székely Renáta, Simon Naomi.
Fél nyolc után három perccel a leányok megkezdték a bemelegítést. Közben Tátáci elmondta, hogy a keret játékosai két kivétellel 20―21 évesek. Szorgalmukkal, hozzáállásukkal nincsen baj. Na persze, jó volna, ha lenne még egy edző kollegája, ketten jobban át tudnák fogni a teendőket. Reméli, rövidesen ez a kérdés is megoldódik. Ami pedig az anyagi hátteret illeti, a városi tanács és a polgármester 30 000, illetve 20 000 lejt ígért, a többit a klub állja.
— A mezőny?
— Minden bizonnyal ez lesz: Temesvár, Slatina, Medgyes, Marosvásárhely, Brassói SCM, Beszterce és Sepsiszentgyörgyi MSC.
— A cél?
— Lassan és biztosan dolgozni azon, hogy női kézilabdasportunk visszakapja régi fényét, megtalálja régi önmagát. Ehhez kérjük a vezetők, a szurkolók türelmét, kitartó bizalmát. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk a szent célért.
Úgy legyen!
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Magyarország 9., Románia 35. az éremtáblázatban (Ijfúsági olimpia)
Befejeződött az első ifjúsági olimpia, amelynek az idén Szingapúr adott otthont. Sajnos, a nagy olimpiával ellentétben a fiatalok megmérettetése iránt kisebb volt az érdeklődés, így sem itthon, sem Magyarországon egyetlenegy tévétársaság sem közvetítette a viadalt.

- :
Tompa Krisztián hetedik (Motokrossz)
helyen zárta a bulgáriai Európa-bajnoksági futamot a terepmotorosok 65 cm3-es géposztályában.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS