Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 31., kedd: Közélet Mi lesz a Székelyföld-táblával?![]() 2008. május 29-én, a helyhatósági választások kampányának véghajrájában állított reklámtábla
A 2008-ban Nagyajta és Apáca között felállított Székelyföld-táblát a megyei tanácsnak és a nagyajtai önkormányzatnak le kell szerelnie, hiszen végleges, jogerős bírósági ítélet született ez ügyben — szögezte le újságírói kérdésre György Ervin prefektus. A Székelyföld-tábla ügye újságírói kérdés kapcsán merült fel a kormánymegbízott tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint mondta, korábban felszólította a megyei és a nagyajtai önkormányzatot, tartsák tiszteletben a bírósági döntést. A pannó leszerelése azonban nem a prefektúra feladata, ezért bírósági végrehajtót sem fogad a hivatal a döntés alkalmazására, legfeljebb eljár a két tanács ellen, ha nem léptetik életbe a döntést.
Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke lapunk érdeklődésére azt mondta: a táblát nem kell leszerelni, a törvényszéki végzés ugyanis csak az építési engedélyt érvényteleníti. Nagyajta község tanácsa azonban koncesszióba adhatja a területet, ez új procedúrát és építési engedélyt jelent, így nem sérülnek a törvények. Demeter János szerint ez a folyamat a legborúlátóbb forgatókönyv esetében is október végéig lejárhat, így szerinte nem szükséges eltávolítani a táblát, mert a törvényesség betartására törekszenek.
Mint ismeretes, a 2008-ban felállított tábla ügyében tavaly fordult a törvényszékhez a prefektúra, kérve az építési engedély érvénytelenítését. A megyei törvényszék helyt adott a keresetnek, Kovászna Megye Tanácsának fellebbezését pedig tavasszal a brassói táblabíróság végleges ítéletben elutasította. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1265Olvasóink értékelése: 4.6Szavazatok száma: 10Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 31., kedd 07:27
leopold 1035 hozzászólás Tisztelt Urain! Hat sajnos varni kell a kovetkezo valasztasokig, majd akkor minden megoldodik.........
2010. augusztus 31., kedd 09:18
tulipan11222 85 hozzászólás Igazad van Leo,a mostani díszkormányzás ilyenkor érvényesül,fölöslegesen vagyunk ott.
2010. augusztus 31., kedd 12:14
hantabanta 12 hozzászólás Kampány idején beállni a Székelyföld tábla alá és pózolni azért, hogy elegendő pecsétet gyüljön, ahhoz hogy ismét 4évet Nagyrománfaluban vagy esetleg a M.T.-nál pöffeszkedni lehessen és a saját célok elérésében, akár a horát is eljárni??? Eközben minket, egyszerü halandókat bér - nyugdijcsökkentéssel, támogatás-megvonással fenyegetnek azok akik épp az ellenkezőjét igérték a kampányban.
Bársony ülőkéjük megtartása érdekében, mindent elkövetnek. Szégyen... Nem tudom azt irni hogy tisztelt uraim, mert számomra ők nem tiszteletre méltók, sem urak. Azt érték el, hogy már a legoptimistább ember sem hisz abban amit mondanak és egyre kevesebben mennek el voksolni. 2010. augusztus 31., kedd 17:33
Kimster 37 hozzászólás Ez már gyalázat, csak azt nem tudom meddig engedjük még, hogy a hátunkon fát vágjanak?! El kellene hajtani Őket..... szégyentelenek. Pfhh...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
