Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 31., kedd: Közélet Belföldi hírekTíz lejen múlik a minimálbér
Sikertelenül zárultak tegnap a minimálbérről folyó tárgyalások a kormány és a szakszervezetek között: a felek többórányi egyeztetés után sem jutottak közös nevezőre. A bizalmik valóságos csúfolódásnak érzik a folyamatot, hiszen mindössze tízlejes különbség választja el a két ajánlatot: a kormány 740 lejig hajlandó elmenni, a szakszervezetek azonban 750 lejt kérnek ahhoz, hogy valós előrelépés is legyen, hiszen az elmúlt években ennél nagyobb mértékben nőtt mindenféle megélhetési költség. A megbeszélések csütörtökön folytatódnak.
Fölösleges vasutasok
8305 államvasúti alkalmazottat taszítana munkanélküliségbe a kormány, a maradék személyzetet pedig felváltva foglalkoztatná, azaz mindig lennének úgynevezett műszaki munkanélküliségben rostokoló vasutasok. A leépítések mellett áremelést is fontolgat a szállításügyi minisztérium, a nyilatkozatok szerint a közeljövőben tíz százalékkal drágulna a vonatozás Romániában.
Megbuktatnák a kormányt
Egyhangúlag jóváhagyta a bizalmatlansági indítvány benyújtását az SZDP országos ügyvezető elnöksége tegnap. A döntést az ülés elején hozták meg Victor Ponta pártelnök javaslatára. A részleteket később szögezik le, egyelőre csak elvi szavazás történt a Băsescu—Boc-kormányzással való szembeszegülésről. Egy ülésszakban csak egy bizalmatlansági indítványt lehet benyújtani, és a szociáldemokraták a kormányátalakításhoz igazítanák lépésüket. Erre várhatóan csak hetek múlva kerül sor, az SZDP azonban addig sem ül tétlenül, egy-egy miniszter megbuktatásával is megpróbálkozik: a szenátusban Cseke Attila egészségügyi tárcavezető, a képviselőházban pedig a mezőgazdaságért felelős Mihail Dumitru ellen nyújtanának be egyszerű indítványt. Az SZDP számít az NLP támogatására is, a liberálisok ugyanis szintén nagyon elégedetlenek a kormány tevékenységével, és egyre több kormánypárti honatya is bírálja a végrehajtó hatalmat. Tavasszal alig nyolc szavazaton múlott a Boc-kormány sorsa, most nagyobb esély mutatkozik a megbuktatására. A kabinetben tegnap este a lehetséges kormányátalakításról tárgyaltak.
Embert ölt a szúnyog
Két személy hunyt el a Nyugat-nílusi vírus által okozott agyhártya-gyulladásban Romániában, amelyet szúnyogok terjesztenek. További hét fertőzést jegyeztek az országban (Fehér, Szeben, Dolj, Teleorman, Konstanca és Galac megyében), és két esetben még vizsgálják, hogy ugyanezen vírusról van-e szó — mondta Cseke Attila egészségügyi miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. A megbetegedésekről értesítették az európai fórumokat, és riasztották a szakbizottságokat. A Nyugat-nílusi agyhártyagyulladás fertőző betegség, amelyet a szúnyogok terjesztenek emberről emberre, közvetlen módon viszont nem terjed. A közegészségügyi szakemberek néhány védekezési javaslatot is megfogalmaztak a lakosságnak: amennyire csak lehet, ne tegyék ki magukat a szúnyogok csípéseinek, viseljenek hosszú ujjú ruházatot és hosszú nadrágot, vagy használjanak szúnyogokat elriasztó szereket. Jó szolgálatot tehetnek az ajtókra és ablakokra szerelt sűrű hálók is, az állóvízzel teli tartályokat el kell távolítani, a pangó vizű pincéket, gödröket kiszippantani. A helyi hatóságoknak rovarirtó intézkedéseket kell végrehajtaniuk. A betegség bármely jelére kötelező orvoshoz menni, a tünetek a következők: láz, erős fejfájás, hányinger, hastáji, izomzati vagy ízületi fájdalmak. A Nyugat-nílusi vírus idén nyáron Görögországban több tucat halálesetet okozott, de több más európai országban is azonosították.
Árvízsegély a politikusoktól
Eredményes az a gyűjtési kampány, amelyet két hónapja indított az RMDSZ az idei romániai árvizekben kárt szenvedettek megsegítésére: ez idő alatt 200 000 lej gyűlt össze. A pénzt Kolozs, Szilágy, Fehér, Kovászna és Hargita megyének osztották szét a károk mértéke szerint. A gyűjtésről és az elosztásról Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, illetve Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke tartott beszámolót. Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása az ország több vidékén okozott hatalmas károkat, és az RMDSZ minden romániai köztisztviselőt felkért, hogy járuljon hozzá a bajba jutottak támogatásához. A parlamenti képviselőktől legkevesebb 500 lejt vártak, ám olyan honatya is akadt, aki 1000 lejt adott a szövetség szolidaritási alapjába. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 1458Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 31., kedd 08:57
BBG 216 hozzászólás "... a kormány 740 lejig hajlandó elmenni..." Ez egy elírás, valójában 640 lejről van szó.A közszféra tapsolna örömében a 740-es minimálbérnek, a magánszféra jó része viszont csődbe menne.
2010. augusztus 31., kedd 12:50
Lemhenyi63 376 hozzászólás Kedves BBG, csak azt árulja el nekem, miért is menne csődbe a "magánszféra jó része" egy, mondjuk, 740 vagy 750 lejes minimálbér esetén? Miért nem mennek csődbe azok a cégek, ahol a fizetések már régesrég meghaladják - esetleg többszörösen - a minimálbért? És egy pofátlan kérdés: miért van az, hogy az általunk annyira csodált nyugaton a "minimálbér" jóval nagyobb, mint itt az átlagfizetés akár? Akár részletes elemzést is írhat és nyilvánosan is... sőt!
Tisztelettel... 2010. augusztus 31., kedd 14:58
janoska44 740 hozzászólás nagy baromnak neveznem en azt aki az ismeretlenseg hianyaban ki meri jelenteni hogy a mittudom 700-750 lejes minimal berrel tonkre mennenek a magan cegek,mit csinalt szinte mindenik ceg a minimal bert adta es ha ugygondolta napi tiz orat is dolgoztatta es meg munka szerzodest sem kotott kerdem en?melyik valamire valo vallalkozo bukott be,vagy szegenyedett le,ello pelda elopatakon epitkezo vallalkozo,amit elobb leirtam minden ervenyes kerdem en hol vannak a munkafelugyelok?
2010. augusztus 31., kedd 19:16
dux 196 hozzászólás Janoska44, kedves, az "ismeretlenség hiányában" (vagy esetleg abból kifolyólag) magyarázd már el, lécci, hogy ez az említett "ello pelda" konkrétan mit is jelent. Mert ugye, ha tényleg csak simán 'ellõ' akarna lenni, akkor istenbizony, én még a hozzászólásod legelejére beszúrt barmocskát illetõ szerepét is nyomban megérteném. :P :)
2010. szeptember 1., szerda 09:01
BBG 216 hozzászólás Röviden annyit, hogy a 2008-ban Romániában bejegyzett kb. 630.000 kis- és középvállalatból 115.000 ment csődbe 2009 végéig. Idei adatokat nem tudok (az ismeretlenség hiányában, természetesen), de úgy gondolom ez a tendencia folytatódott. Most lehetne sokat beszélni az okokról, amik ide vezettek, tény hogy a válság kezdete előtt is pengeélen táncolt a magánszektor jó része, főleg a termelés ágazatában (kivetett adók, nyersanyag- és termelési árak, az országot elárasztó, dömpingáron milliónyi cikket kínáló import, stb., stb.), az elmúlt két évben viszont tovább romlott a helyzet, egyrészt a nemzetközi gazdasági állapot hatására, másfelől ötlettelen, tehetetlen kormányaink áldásos tevékenysége nyomán (itt elég az átalányadót megemlíteni). Nem véletlen, hogy az országos munkanélküliségi ráta a 2008-as 4%-ról megduplázódott, Kovászna megyében meg 12% körül alakult. Nagyon sok cég csak azért maradt lebegési színvonalon, mert az alacsony minimálbér után fizetendő járulékok nem vitték el az összes nyereséget (ha jól sejtem ezen járulékok méretére a kedves hozzászólóknak kevés rálátása van, ha nem így lenne elnézést).
A matek meg egyszerű: az amúgy is csökkenő profit mellett (mely után továbbra is jelentős adót kell leperkálni) a megnövekvő bérek (600-ról 750-re, ugye), illetve az ezzel arányosan emelkedő bérek utáni járulékok valóban ellehetetlenítik a magánvállalkozások jelentős részét. Ha emelkedik a minimálbér, akkor a külföldi tőke is kivonul, mert egyszerűen nem éri meg nekik, hogy itt üzemeltessék a vállalkozásaikat. Majd Moldova, Ukrajna, vagy Törökország befogadja őket, alacsonyabb minimálbérrel, kedvezőbb működési feltételekkel. Itt meg nagyon sokan azok közül, akik 800 lejes frizurákban és 600 lejes pedikűrökben flagálnak, kedves ictyologus, el kell adják a BMW-t, hogy fizetni tudják a bankot, hogy legalább a fedél megmaradjon a fejük fölött. Mert a matek egyszerű. Bátorkodom ezt mondani az ismeretlenség teljes hiányának tudatában. 2010. szeptember 1., szerda 09:07
BBG 216 hozzászólás Megrögzött kommentelő társaim szíves figyelmébe ajánlom Jánossy Aliz remek kis jegyzetét a tegnapi Krónikából, íme a link: http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=41771
2010. szeptember 1., szerda 15:03
Lemhenyi63 376 hozzászólás A matek még egyszerűbb: hazai vállalkozóink jelentékeny része szerint, ha a befektetés röpke néhány hónap alatt nem hozza vissza a befektetett összeg többszörösét, akkor nem is érdemes csinálni, ugyebár... lehet, nekik van igazuk. De bizony ezt csak úgy lehet, ha a munkavállalót minimálbérrel fizetjük - vagy még azzal sem! Tény: a hazai törvénykezés startból adócsalónak nézi a vállalkozókat, 7 rend bőrt akar lenyúzni róluk. Ezen az sem változtat számottevően, ha államilag elrendelik a minimálbér alacsony szinten való tartását. Ez nem old meg semmit: alacsony szinten tartja a vásárlóerőt, az importra és kereskedelemre és - mondjuk ki nyíltan - csalásra és hazugságra alapozott hazai gazdaságban pedig még ez a kevés pénz sem forog vissza a helyi vállalkozók kasszájába. Az eredményre pedig aszongyák - válság!
Az csak természetes, hogy a külföldi tőke (milyen külföldi tőke?) is kivonul, de nem elsősorban a bérköltségek, hanem a járványos bizonytalanság miatt. Kérdések: Miért is csökken a vállalkozók profitja? Pontosabban, lehet, nem is a profitja csökken, csak a bevétele. Miért nincs válság Kínában? (Már látom a választ - alacsonyak a bérktg- ek. Vajon...?) Miért nincs válság Németországban? (nem fogadom el azt a választ, hogy alacsonyak a bérktg- ek: mindenki tudja, hogy ez nem így van.) És végül: miért nem érintette a válság Oroszországot? Lehet gondolkodni... Ja, fizetni kell a bankot...! A bankok matekja még egyszerűbb... Talán ez lenne a magyarázat? És végül: hatékonyabban köllene dógozni. Mint a nímetek... 2010. szeptember 1., szerda 15:15
klauka09 505 hozzászólás BBG valahol a teljes igazság és a teljes tudatlanság között vagy ezzel az irással
a munkás szempontjából nagyobb kellene legyen a fizetés, a munkáltató szerint nem.... ellenben szinte csak itt kovászna megyében dolgoznak az emberek minimálbérért, mert itt a dolgozók ezt fogadják el(inkább dolgozok kevésért mint üljek otthon) de ha mindenki egy picit elgondolkodik, akkor kb 50% -a a dolgozóknak feketén kapja a fizetést, mindenféle okokból, és itt ichtyiologusnak kell igazat adjak, mindennap látjuk hogy kis butikok, kis tulajdonosai azt sem tudják hogy rázzák a rongyot, a gyerekeik az iskola, ovodában menőznek, stb stb , tisztelet a kivételnek senkit sem az vág a csődbe ha egy munkást rendesen megfizet, hanem a kacsalábon forgó palotákra felvett kölcsönök miatt van a sok csődbejelentés. Ha egy cég csődbe ment , az nem biztos hogy a tulajdonos munkát keres, hanem ül kényelmesen a pénzén, és nem érdekli ha neki eddig valaki napi 10 órát ledolgozott, azzal mi lessz. Természetesen itt is van ellenpélda. 2010. szeptember 2., csütörtök 09:44
BBG 216 hozzászólás Kedves Lemhenyi63 és klauka09, üdvözlöm az együtt gondolkodást.
Sűrűn bólogattam hozzászólásaitokat olvasva, mert úgy gondolom, hogy más-más megközelítésben, de ugyanannak a gazdasági valóságnak egy-egy szeletét boncolgattuk, még ha nem is értünk egyet minden vonatkozásban. A valós röntgenkép még ennél is árnyaltabb, nem is tartom ezt a fórumot alkalmasnak, hogy érdemben megvitassuk, ezért is szorítkoztam hozzászólásomban csak egy szegmensre, ami viszont véleményem szerint nem kevés vállalkozást jelent országszerte. A legszűkebb családomban két olyan kisvállalkozás van, amik érdekes példái annak a valóságnak, amiben élünk. Az egyik tönkrement, mert a termelt profit nem lett visszaforgatva megfelelő mértékben, a másik lebegési szinten van évek óta, de csak úgy sikerült ezt elérni, hogy minimális bérkiadások vannak, leépítés volt, s a tulajdonosok minimális osztalékot vesznek fel. Amikor erre futja. Mert a profit nagy részét elviszik az állam felé fizetett járulékok, adók, ne adj Isten büntetések. Az első kereskedelemben, a második termelésben érdekelt, de mindkettő művelte, ill. műveli a számla nélküli forgalmat (kb. 20%-ban), enélkül és egy rátermett könyvelő nélkül sajnos nem lehet megmaradni azon a piacon, amit eláraszt az a kínai termék, ami ha minőségben talán gyengébb is (de nem minden esetben), de idehajózták/szállították, átment "n" közvetítő kezén, mindenik rátette a maga kis jutalékát, és még mindig olcsóbb, mint amit mi itt elő tudunk állítani. Kérdem én, hol segít a román állam, hogy ezek a vállakozások jól működjenek, adót fizessenek a közös kasszába, megélhetést biztosítsanak munkaadónak és munkavállalónak egyaránt. Persze vannak sikersztorik, jól megfizetett munkások, szakemberek, jól menő vállalkozások. Ezek egy része látszólag sikeres, mások meg csak azért sikeresek, mert adót csalnak, mert nem fizetik be az alkalmazottak után a társadalombiztosítási járulékokat, hitelből élnek, stb., stb.Jelzem, ezek is csak szeletei a magánszektornak, a teljesség igénye nélkül. Én magam állami szférában dolgozom és a folyamatos bércsökkentés eredményeképpen jelen pillanatban a minimálbért sem éri el a nettó jövedelmem, miközben felsőfokú végzettséggel, jó néhány munkaévvel rendelkezem. Ezt csak azért írom, hogy jelezzem: kicsit rálátásom van erre is, arra is. Ami a háromszéki munkaadókat illeti, mindenki ismeri az álláspontjukat (tisztelet a kivételnek): ha nem tetszik, hogy éhbérért dolgozhatsz nekem, akkor le is út, fel is út, senki nem pótolhatatlan. Ezt mondják a külföldi tőkéjű nadrággyárosoktól a butikos Mari néniig, s te, mint munkavállaló tehetetlen vagy, mert nincs hova menjél. Hacsak nem veszed nyakadba a világot, vagy nem indítasz egy saját vállalkozást, amelyben te is adoptálod a fent leírt túlélési, netán meggazdagodási stratégiát. No, itt fejezem be, mielőtt túl sok nyüanc elemzésébe kezdenék. :)) 2010. szeptember 2., csütörtök 12:13
klauka09 505 hozzászólás BBG
ujra kell válaszoljak itt, mert sajnos nem tudok sehol egy vitafórumot... én is azért kezdtem saját vállakozásba, mert nem voltam rendesen megfizetve, a főnökömnek soha nem volt pénze, most szinte ugyanazt csinálom mint akkor, a havi jövedelmem eléri a valamikori éves fizetésemet, és ezt ugy hogy a nekem dolgozó emberek soha nem kapnak kézbe kevesebb mint 1500 ront, ami tudom hogy nem sok pénz, de szentgyörgyi szinten szép pénz. Ezt ugy lehet elérni ha a munkás tudja hogy a tulóra megvan fizetve, a teljesitmény emeli a fizetést, nem rabszolgám hanem barátom , ha a saját munkáján kivül, kérés nélkül valamit megcsinál, az meg is van jutalmazva stb stb ezért nem értek egyet a háromszéki munkaadókkal, mert nem becsülik meg azt az embert, aki nekik dolgozik, pedig egy olyan embert aki rendesen dolgozik azt illik megbecsülni és megfizetni 2010. szeptember 2., csütörtök 12:19
BBG 216 hozzászólás ichtyologus és klauka09: örülök, hogy vannak pozitív példák. Jó lenne, ha elterjedne ez a fajta szemléletmód, hiszen hosszútávon mindkét fél jól jár.
2010. szeptember 2., csütörtök 18:14
Tepes 758 hozzászólás Vannak akik nem tudnak hozzaszolni a cikkhez csak a hozzaszolasokhoz tudnak hozzaszolni :)
2010. szeptember 2., csütörtök 19:15
dux 196 hozzászólás Tepes: "Vannak akik nem tudnak hozzaszolni a cikkhez csak a hozzaszolasokhoz tudnak hozzaszolni :)"
Igen, ez egy õszinte valóság. Ugyanakkor az is megjegyzendõ, hogy éppen ezt a 'hozzászólásokhoz való hozzászólást' szokás nevezni köznyelven véleménycserének, nézetütköztetésnek, vagy pedig mindközönségesen csak vitának. Készség kérdése csupán. S bizony erõsen nagy kár, hogy te nemcsak hogy a cikkhez nem, de ráadásul még csak nem is a hozzászólásokhoz szóltál hozzá ... De vajon mihez is akkor? :) 2010. szeptember 2., csütörtök 19:54
savoy66 456 hozzászólás Egyszeru-nyisson mindenki egy maganvallalkozast es probaljon megelni belolle,esetleg masnak is munkat adni,termeszetesen becsuletesen megfizetve,becsuletesen adot fizetve(epp most emeltek meg),es csak azutan pofazzon,jojjon a konkret peldaval.Es ha valaki irigyli sorsomat,hat tudja meg egyedul vegzem el mindazt amit egy szocialista vallalatban legalabb 5 ember vegzett.Halistennek a szoc. vallalatokat elprivatizaltak,joreszuk be is bukott,de az allami szfera ott tart mint 20 evvel ezelott,es mindenki oket siratja.Tobbek kozott ezert is kissebb nalunk az atlagber mint nyugaton a minimal.De ezt levezetni hosszas .
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||