Jelképeink becsülete

Néhány hónappal korábban a Magyar Polgári Párt helyi önkormányzati képviselői kifüggesztették a községházára a székely zászlót, amelyet az ugyancsak magyar polgármester eltávolíttatott, majd feljelentette az aktus értelmi és gyakorlati elkövetőit. Az ügyészségi döntés — amely, lévén alapfokú, bizonyára megjár még néhány törvénykezési lépcsőfokot — egyrészt mentesíti a bűnvádi eljárás indítása alól az alpereseket, sokkal fontosabb azonban a zászló közösségi szimbólumként való hivatalos kategorizálása.

Sokan még mindig gyermeteg játszadozásnak, a magamutogatás nemcsak kóros, de veszélyes megnyilatkozásának, ,,székelykedésnek" tartják közösségi jelképeink használatát. Múltból, sötétségből származó óvatosságról van szó, koloncról, amelyet csak nehezen tud lerázni magáról egy közösség, amelyet évtizedeken át ,,józan" félelemre neveltek. Biztató ellenpéldával ugyan a világ szinte valamennyi országában találkozhatunk, ám a legbiztatóbb, ha a hazai joggyakorlat kínál pozitív választ egy démonizált kérdéskörre. A szimbólumok szabad és tudatos használata ugyanis egy közösség önazonosságra ébredésének fontos szakasza, szekrénybe zárásuk pedig nem az ország iránti lojalitás bizonyítéka, hanem a hajlott gerinc intézményesítésére tett kísérlet.

Háromszéken nem találkoztunk a makfalvihoz hasonló, szélsőséges janicsársághoz mérhető esettel, ám a székelyföldi jelképek használata terén koránt sincs minden a helyén. Példa rá a mindenkori kormánymegbízottak menetrendszerűen visszatérő jogi kifogásai, amelyek a jóhiszeműség hiányán túl arról is árulkodnak, hogy a szimbólumok használata nem csak elkötelezettséget, de jogi körültekintést is igényel. A makfalvi győzelem fontos precedenst kínál minden további jelképharchoz, érvmuníciót az önkormányzati vitákhoz, amelyeket a kérdéshez egyelőre értetlenséggel-gyanakvással közelítő ellentáborral kell lefolytatni. Címerek, zászlók, lobogók kívánkoznak a nyilvánosság elé, akár a palackból előgomolygó szellem. Aki nem kíván élni velük, opportunista, választástól választásig terjedő ,,történelmiségben" gondolkodó vezető, tudatlan, a mindennapi gondok prése alatt nyögő vagy a szabadságát kizárólag az anyagi biztonság fokozataiban mérő ember. Közülünk valók.