Kórház és politika (Jegyzet)

Cseke Antillát külön pártfogása alá vette a miniszterelnök-helyettes. Úgy tetszik, minden dadogását, minden eddigi vitatható intézkedését fölülírja, hogy a kórházak zömét átvették a helyi tanácsok, s ha egyelőre még sokan nem tudják, mit is kell ezekkel az egészségügyi egységekkel cselekedniük, bíznak a jövendőben, s abban az alapigazságban, hogy a helyi közösség tudni fogja, mit kezdjen velük. A hit lehet kissé illuzórikus, de néhány év alatt, pár balsiker után, ha valóban sikerül az adósságokat folyamatosan törleszteni, s ha megtalálják a megfelelő embereket az egységek vezetésére, a jelenleginél jobban alakulhatnak a dolgok.

Ráadásul az egész decentralizációt nemcsak a vészes pénzhiány teszi kétségessé, hanem a fogyatkozó orvos- és asszisztenslétszám is. Mert támadhatnak jó és modern elképzelések, de ha nincs orvos, asszisztens, aki azt megvalósítsa, akkor az önkormányzat irányította, korszerűnek nevezett egészségügy is épp olyan fikció, mintha jól felszerelt, de szakember nélküli műtőtől várnák a betegek a csodát. És olyan szempontból is rossz pillanatban született a decentralizálás, hogy épp most nyesték meg az egészségügyben dolgozók fizetését huszonöt százalékkal, s emiatt nyomott a hangulat. Nem arról van szó, hogy a személyzet ne végezné el feladatát, csak épp különbség van a jó kedvvel, elégedetten végzett munka között, s aközött, mikor gépiesen teszem a dolgom.

Ennek ellenére jó lenne tudni, hogy a megyei és városi tanácsoknak valóban van elképzelésük, tervük, programjuk a gondjaikra bízott kórházakkal, tudják, hova akarnak eljutni, miként, kikkel, mennyi anyagi ráfordítással.

Ami a sepsiszentgyörgyi megyei kórházat illeti, a kérdőjelek még erősebbek. Öt éve már, hogy építőtelep, csoda, hogy nagyobb baj nem történt az átépítési munkálatok alatt, s az lesz az igazi diadalünnep, ha mondjuk, úgy öt esztendő múlva jelenthetik a megye lakosságának, hogy végre elkészült kórháza.