Lécfalvi sóhajok

Fele sirám, fele a nyári lehangoltságot és az általános kiábrándulást tápláló helyi hír, fele közérdekű, fele nem, de ez a valóság, ebben a hírözönben fürdik, és nem a lassan letisztuló Feketeügyben a Nagyborosnyó­hoz tartozó falu, az a falu, amelynek nevéhez több jeles háromszéki székely országgyűlés kötődik. 1807-ben kelt falutörvénye húsz pontban foglalta össze a közösség önrendelkezésének legfontosabb tételeit. Hol vannak ezek ma, amikor érezhetően megapadt a lakosság, aggasztóan megnőtt a munkanélküliség és azoknak a száma, akiknek bár visszakapták földtulajdonukat, másokkal, idegenből ide ,,bebírókkal" kell megműveltetniük olyan magas áron, hogy kiderül: ,,majdnem semmit sem érdemes termelni ebben a határban, mert nagyobb a ráfizetés, mint a haszon! A bebírók erőgépekkel úgy összetörték a mezei utakat, hogy szekérrel sem járhatók!" Az ivóvíz és a kanalizálás Lécfalván csak álom, akárcsak az egyre apadó helyi pénzforrások.

A bekötőút fele már makadámnál is rosszabb: gépkocsipusztító. A nagy szemétdombtól, úgy néz ki, nem menekültek meg. Ennek kapcsán látogatott a faluba a megyei tanács elnöke, és azt ígérte: ,,őszig kijavíttatja a bekötőutat. Mi nem nagy betakarítás miatt várjuk az őszt, a földek egy része elázott, nem tud rámenni a kombájn, hanem azért, hogy meggyőződjünk, tartja-e adott szavát Tamás Sándor?!" — mondták. Borosnyótól sokat nem várhatnak, nem rendeződött a tehéncsorda legelőjének a helyzete, napról napra nő az elégedetlenség. Pozití­vum? A Bodzá­kon és a Maksa feletti Csoboton visszakapott legelőjük révén jutott valamennyi műtrágya a falusi legelőre is, van, amiből harapnia a jószágnak. ,,Leszerepelt a gazdáknak a fele — mondták, nem fizették ki a bért a legelőre! Maholnap nem tud bemenni a csorda a legelőhelyére, mert beszakad a jószág alatt a híd. Került arra alkalmas faanyag, de hamarosan ott rothad el a földön, amíg ki nem vágatják (van gatter a faluban!), abból soha nem lesz híd." Egyébként is a feldolgozó Covalact nyáron, amikor sok a tej, ,,csúfolkodik a termelővel", attól félnek, hogy lesz olyan időszak is, amikor nem szállítja el a tejet. Ez aztán a teljes és tökéletes kiszolgáltatottság!

Látva a bajokat, egy maroknyi helybeli elhatározta, hogy érdekegyesületet alakítanak. Bejegyeztették, fizettek érte annyit, amennyit kért a törvény. LEZA lett a neve. Célkitűzései áldásosnak mutatkoztak, már pályázatokat is készítettek, s mert a szekeret nem egy irányba húzták, 15 tagjának fele, köztük az elnök is, kiállott az egyesületből! Hordozza a kósza szél, hogy ,,itt az idén falunap sem lesz. Nem is kell ilyen időben ünnepelni. Ki szervezze meg? Milyen pénzből? Borosnyó segítségére nem számíthatunk."

A régi falunapokon fogadták a magyarországi testvértelepülést, Zalamerenyét. ,,Utóbb, amikor itt voltak, sem a romjaiból félig-meddig kijavított templomunkat nem nézték meg a merenyeiek, de még a parókiára sem kopogtattak be — mondta a tiszteletes, azon bucsálódva, hogy vajon miből fejezi be a gyülekezet a templomát.

Mivel tölti nyári délutánjait a falu mintegy 15 fős fiatalsága, mert ilyenkor az egyébként hírneves helyi művelődési mozgalom sem működik? Nincsen klub, nincsen cukrászda. Ifjúsági bibliahét volt, ami egy csokorban tartotta őket, a Coen-program szerint nevelték-tanították a kicsinyeket. Igen, de az is csak egy hétig tartott. Györgybíró Tamás, Német Renáta, Simon Tünde, Nagy Tibor, Német Szabolcs és Marton György nevét, mint lelkes fiatalokét emlegette a végek sorsára ítélt lelkész. Ők szerveztek a kicsinyeknek a Balaton vagy a Fekete-tenger helyett kézműves-foglalkozást és záróünnepséget.

Harminc fokos meleg pergelte a határt, kevesebb a búza, rothadni fog a pityóka, ahol kiállta sorait a víz — hallani az augusztusi jövendölést.