Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 22:21
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. szeptember 1., szerda: Világfigyelő

Röviden

EU-elnökség és a magyar szempontok
A 2011-es soros magyar EU-elnökség idején lesz lehetőség magyar szempontok megjelenítésére is, bár az igazi magyar érdeket az elnökségi feladatok korrekt végrehajtása jelenti ― mondta Martonyi János külügyminiszter a külképviselet-vezetői értekezletet lezáró tegnapi összegzésében.
Megjegyezte, volt már példa arra, hogy egy tagállamnak sikerült érvényesítenie szempontjait elnöksége idején az uniós cselekvésben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az elnökség nem az a különleges hat hónap, amikor Magyarország kormányozza az Európai Uniót, és az elnökséget felhasználva saját céljait valósítja meg.
Fegyvertartási engedélye volt
Érvényes fegyvertartási engedélye volt annak a férfinak, aki hétfőn Pozsony Dévényújfalu nevű városrészében hét személyt gyilkolt meg, majd magával is végzett. Azt az értesülést, hogy a gyilkos leszerelt katona volt, a hatóságok eddig nem erősítették meg, de nem is cáfolták. ,,Ez most nem fontos" ― mondta Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány. Időközben kiderült, hogy a 48 éves tettes az általa legyilkolt roma család szomszédja volt, s a múltban több veszekedés és vita is volt köztük. A gyilkosság konkrét oka azonban továbbra is ismeretlen, vizsgálatok tárgya.
A német egyesülés huszadik évfordulója
Nem csatlakozási szerződés, hanem igazi egyesülési szerződés köttetett húsz évvel ezelőtt, amely jogi keretet adott a német állami egység helyreállításának ― hangoztatta Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter Berlinben azon az állami ünnepségen mondott beszédében, amelyet a kormány rendezett az NSZK és az NDK közötti egyesülési szerződés aláírásának huszadik évfordulója alkalmából. Az ünnepi megemlékezés színhelye az Unter den Linden sugárút elején található Kronprinzenpalais (Trónörökösi palota) volt, ahol 1990. augusztus 31-én Wolfgang Schäuble nyugatnémet belügyminiszter és Günther Krause keletnémet államtitkár aláírta a nevezetes okmányt. Egyébként a nyugatnémetek harmada egy tanulmány szerint úgy érzi, hogy személyesen veszített a német egyesítéssel, tizenegy százalékuk egyenesen visszaállítaná a berlini falat.
Mentik a chilei bányászokat
Megkezdődött az egész ország által várt mentőakció Chilében a mélyben rekedt bányászok felszínre hozatalára ― jelentették a hírügynökségek. Az első beszámolók szerint a mentési munkálatokkal megbízott Codelco bányaipari cég helyi idő szerint hétfő délután látott neki a munkának, amelynek keretében egy 66 centiméter átmérőjű alagúton keresztül próbálják meg a bányászok kimentését. A fúrás első szakaszát egy különleges ausztrál fúróberendezéssel végzik. Értesülések szerint a fúrófej az első 15 méterrel birkózik csak meg, majd annak szerepét egy hasonló, de Németországból érkezett fúró veszi át.
Ellenzékiek sikertelen tüntetése
Moszkvában tegnap ismét tüntetni próbált az ellenzék az alkotmány gyülekezési szabadságot garantáló 31. cikkelye mellett, de a rendőrök már az első percekben őrizetbe vették a nevesebb résztvevőket. Az ellenzékiek egy ideje minden 31 napos hónap utolsó napján kivonulnak a Triumfalnaja térre, de a tüntetést minden alkalommal szétzavarják, s a héten le is zárták a teret, állítólag rekonstrukció miatt. A keddi moszkvai tüntetésen részt vett Ljudmila Alekszejeva, a Moszkvai Helsinki Csoport 82 éves vezetője is. Szentpéterváron szintén tüntetés volt a Nyevszkij sugárúton lévő Gosztyinnij Dvor Áruháznál, de ezt percek alatt feloszlatták a rendőrök.
Barak és Abbász titokban találkozott
Ehud Barak izraeli védelmi miniszter vasárnap a jordániai fővárosban, Ammánban titokban találkozott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel azt követően, hogy fogadta őt II. Abdalláh uralkodó ― közölte több izraeli hírforrás tegnap. A találkozó egy magánházban történt azoknak az előkészületeknek a keretében, amelyek eredményeképpen húsz hónapos szünet után holnap a felek Washingtonban felújítják a közvetlen béketárgyalásokat ― számolt be az izraeli hadsereg rádiója. A tárgyalások Barack Obama amerikai elnök, továbbá Hoszni Mubarak egyiptomi államfő és II. Abdalláh jordániai király védnöksége alatt zajlanak.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Titkos rendőri jelentés a tévéostromról
Titkos jelentés készült az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) fegyelmi osztályán a rendőri vezetők által 2006 szeptemberében elkövetett jogsértésekről ― írja a Magyar Nemzet tegnapi számában a birtokába került dokumentumra hivatkozva.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS