Mit üzen a tündérvölgyi ,,magaslati” trikolór?

Nem számít ez újdonságnak a maga nemében, hisz Erdély-szerte lépten-nyomon láthatunk ilyesmit, hozzánk legközelebb eső példaként a brassói Cenk tetején lobogó, hatalmas méretű zászlót említhetnénk, melyet éjszaka meg is világítanak, hogy messzire látsszék.

Ezeréves históriánkra higgadtan visszatekintve be kell ismernünk, hogy mi is hasonlóképpen cselekedtünk, amikor Erdély még a miénk volt. Brassó írója, Adolf Meschendörfer kegyetlenül fejünkre is olvassa Corona című önéletírásában, hogy a szászok rettenetes sértésként, több száz éves erdélyi ittlétük, autonómiájuk (!) meggyalázásaként, magyar nemzeti gőgként, provokációként értékelték azt a hatalmas Árpád-szobrot és a magyar országzászlót, melyet az 1896-os millenniumi ünnepkörünk idején állíttattak politikusaink épp a Cenk csúcsára, az ő szász büszkeségük, Kronstadt/Brassó fölé. (Érthető okokból manapság a szobornak már csak a helyét ismerik öregjeink.)

A Tündérvölgy fölé állított trikolórra visszatérve elmondhatjuk, hogy a vajnafalvi román emberek minden december elseje tiszteletére kiteszik a zászlót. Van, aki egész évben kint is tartja, magánvállalkozásaik székházán is egyfolytában ott lobog, mintha az közintézmény lenne, de a havason, esztena fölött sem ritka látvány. Tehát megszokott a jelenség. Ennek a tündérvölgyi ,,magaslati" jelnek azonban rejtélyes, újszerű szocio-pszichológiai üzenete van. Efelől próbáltam érdeklődni diákkori, párhuzamos (román) osztályban végzett vajnafalvi barátomtól, kivel katonapajtások is voltunk.

A következőket sikerült megtudnom: a vajnafalvi románok büszkék sikereikre, és hisznek a szimbólumok erejében. Minket, magyarokat tisztességes embereknek tartanak, kikkel jól lehet együttműködni. Pártjainktól nem tartanak — mondta —, lám az Udemere (RMDSZ) húszéves, és a románságtól még nem vett el semmit, tehát a magyaroknak sem adhatott többet. A polgári pártot nem tartják életképesnek, leginkább is a közelmúltban történtek után. De Tőkés Lászlót ,,al dracului" (ördögi) politikusként félik, főképp mióta az erdélyi magyar autonómiaügyet (a Koszovóban történtek után azonnal, ráadásul a román államiság és a nemzeti tekintély ingatag pillanatában) az ENSZ elé vitte. A románok tehát, legalábbis a vajnafalviak, komolyan vették a történteket, elhitték, hogy megvalósítható az erdélyi magyar autonómia... És zászlót állítottak! (Mi, székelyek eközben legyintettünk egyet, kedvenc Vacsoracsata műsorunkra kapcsolva a tévét! E tényállásról a románságnak még nincs tudomása.)

Nos, ennyi az információ, melyet útjára bocsátok, vitaindítóként feledésre ítélt verssort parafrazálva: a Szíriusz van tőlem távolabb, vagy talán... az erdélyi magyar autonómia?... román, illetve magyar embertársaink?… Netán a néhai szászok, kik hétszáz éven át építették Erdély hét csodáját, aztán kemény lélekkel az egészet itt tudták hagyni?