Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 4., szombat: Kultúra Utassy József sírjánál (1941—2010)Hogy lehet nemzetet vigasztalni, mikor a nagy történelmi játszótéren meghal az apád? Hogyan lehet belérúgni a sunnyadókba, mikor Isten magához szólítja egyszülött fiadat?
Amikor az anya csak nézi költő fiát, s a nyomorult fronton kihűlt apjára gondol, ki százötvenezer magyar s tízszer annyi nem magyar közé elegyedett, belényugodva a feltámadásba?
Utassy József felesége most szedegeti össze szerelme elhullott hajszálait, s ki tudja, mit cselekszik azokkal?!
Egy özvegyen maradt ország mit cselekszik a költő sírja mellett? Körülnéz, és foganni akar kétségbeesetten, hátha! hátha!
Sírhat, akit a gyász
öltöztet föl, sírhat!
Magyarországot s nemzetet sirató versei szembeköpés-szerűen érkeztek teáskannánk, borospoharunk mellé.
Ő azok közé tartozott, akik még tudták írásban adni aggodalmaikat, félelmeiket. Nézte belülről, ahogyan romlik a teste s a nemzeti jövő.
Egyik utolsó versében, immár őszen, azt írta, s nem is hánytorgatva vagy számonkérőleg, hogy mi fölhoztuk a zászlót ide, a csúcsra, indulnánk lefelé...
Nem úgy jött Erdélyországba, hogy csodát lásson. Látni akartak bennünket. Mifélék s mi célból vagyunk? Úgy ötven esztendővel ezelőtt, mikor Háromszéken bennünket legelőször meglátogattak — Utassy, Kovács István, Kiss Bence —, azzal búcsúztak, hogy látták — Erdélyt.
Volt idő. Volt ideje neki is.
Didergő bakancspár (Ő sora) után hogyan volt ereje még összefacsarodni egyetlen gúzsba, s kimondani:
Istenre esküszik,
s Pilátus piacán
harmincezüstködik
rongy bajtársad: Hazám!
és ahhoz hogy volt erő? —:
Bükkszenterzsébeti
senkim, jézus krisztus:
Apám, Édesapám!
Elmene az apa- s nemzetféltő, meg-megsirató Utassy József költő.
Sírja mellett csak annyi huzat vagyon, amennyit meglibbentett szoknyák kavarnak. Megtért fiához, kit húszévesen szólított magához a Nagyapa, ne lenne egyedül.
Immár elegen vannak tova túlfelől.
Hétszentség volt számára a vers. Egyebet nem is írt. Az az igazság, hogy ínséges időkben is rág valamit a nemzet. Ha nem egyebet, hát verset. Utassy versein könnytelen rágódni nem lehet. Éhen sem.
Adom a szót, vidd tovább, fennhangon:
Némulj el, nagyon fájsz, haris!
Honvágy kínoz hazámban is. Szerző: Czegő ZoltánCikk megjelenítése: 617Olvasóink értékelése: 4.38Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||