Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 6., hétfő: Sport Bemutatták a Sepsi BC új szerzeményét (Kosárlabda)![]() Pénteken egy sajtótájékoztatón mutatták be az A-osztályos női kosárlabdacsapatunk legújabb játékosát, a fehéroroszországi születésű és horvát állampolgársággal is rendelkező Natallia Terglav-Tratsiakot. A zöld-fehérek újdonsült beállósa csütörtök este érkezett meg Sepsiszentgyörgyre, másnap reggel már be is kapcsolódott a Sepsi BC felkészülési programjába. Az ősz folyamán már nem érkezik több játékos a csapathoz, az új centerrel kialakult a végleges keret. Nagyon reméljük, hogy Natallia leszerződtetéséből csak haszna lesz az alakulatnak, és segíteni is tud majd, illetve segíteni is fog a Sepsi BC-n — nyilatkozta Veres Attila, együttesünk trénere. Terglav-Tratsiak egy teljes szezonra írt alá a megyeszékhelyi alakulattal, s edzőnk elmondása szerint azért esett rá a választás, mert a megnézett játékosok közül — a videofelvételek és a statisztikák alapján — ő tűnt a legjobb kosarasnak. A csapatot akarom segíteni, és remélem, hogy sikerül is azt a teljesítményt nyújtanom, amit elvárnak tőlem — fogalmazott szerényen Natallia.
Kérdésessé vált a hét végi Sepsi Kupa megszervezése, a meghívott csapatok anyagi gondokra hivatkozva a távolmaradást fontolgatják. Ez ügyben végleges döntés a mai nap folyamán születik majd. Ha nem kerül sor a tornára, a Sepsi BC előreláthatólag kiutazik Magyarországra, ahol a Ferencvárossal játszik majd felkészülési meccset, itthon pedig Brassó, Craiova és Alexandria ellen léphetnek pályára a mieink.
A sajtótájékoztatón szó esett az idei szezonra szóló bérletekről és jegyárakról is. Mivel a bérletet váltó közönség, a csapathoz legközelebb álló szurkolók támogatása lehetővé teszi, hogy a Sepsi BC sikertörténete folytatódjék, a klub néhány kellemes meglepetést készített elő számukra az új bajnoki idényre: alacsonyabb árakat néhány bérlettípusnál és egy ajándékot — nyilatkozta az együttesünk technikai stábjához tartozó Bács Levente. Ennek értelmében azok, akik bérletet vásárolnak — függetlenül a választott bérlettípustól —, Sepsi BC felirattal ellátott sálat kapnak ajándékba. A bérlettípusok és áraik: szurkolói és a fenntartott hely nélküli bérlet 100 lej, a palánkok mögötti lelátóra szóló bérlet 150 lej, a főlelátóra szóló bérlet 200 lej, VIP-bérlet 500 lej. A bérleteket kizárólag Bács Leventétől (telefonszáma: 0725 524 054) lehet megvásárolni, s az elmúlt idényben bérlettel rendelkezők megtarthatják régi helyeiket, amennyiben szeptember 17-ig igénylik a 2010—2011-es idényre érvényes bérletet. A bajnokságbeli és a Román Kupa-mérkőzésekre 5 lej lesz egy jegy ára. Szerző: Tibodi FerencCikk megjelenítése: 1030Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
