Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 23:49
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. szeptember 6., hétfő: Közélet

Khell Ödönre emlékeztek (Emléktábla- és kopjafaavatás)

Szombat délután a Khell család, néhai vitéz Khell Ödön (1931—2009) tisztelői, barátai és a Gábor Áron Alapítvány kuratóriumi tagjainak jelenlétében a Szent Miklós római katolikus templomban a Máthé Ferenc plébános, címzetes esperes által szolgáltatott gyászmisét követően a tömeg a kilencablakos szülői ház elé vonult, ahol a hódmezővásárhelyi Ezer Nemzetség Alapítvány által adományozott Khell Ödön-emléktáblát dr. Grezsa István hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő és dr. Fazekas Özséb, a kerámia emléktáblát adományozó alapítvány elnöke leplezte le.
A Gábor Áron Alapítvány néhai elnökének a közösség érdekében kifejtett áldozatos munkásságát a jó barát, dr. Grezsa István méltatta. Az emléktáblát Máthé Ferenc plébános áldotta meg. A kettős ünnepségen Bereck másik testvértelepülését, Tótkomlóst Takács Ferenc alpolgármester képviselte. A koszorúzás után az ünneplők a Gábor Áron-emlékház és ifjúsági turisztikai fogadó udvarára vonultak, ahol a tavaly nyáron a Földi István, Sombori Sándor és Gyárfás Jenő kopjafája mellé állított, a helybeli Bodó Csaba által készített monumentális kopjafát leplezték le. A kopjafánál Dimény Zoltán polgármester, Balogh András, a művelődési központ igazgatója, Tibád Sándor ny. történelemtanár, vitéz Rózsa József és Handra Kelemen, a Gábor Áron Alapítvány alelnöke méltatta a múlt év december 21-én elhunyt vitéz Khell Ödön életét és közel húszesztendős munkásságát, valamennyien három nagy megvalósítását, az egész alakos Gábor Áron-szobor felállítását, a Gábor Áron-emlékház és az ifjúsági turisztikai fogadó átadását emelve ki. A negyedik kopjafát vitéz Khell Ödön három gyermeke, Ödön, Levente és Melinda leplezte le, majd Tusa Anna Boróka Reményik Sándor Kövek zsoltára című költeményét adta elő. A kettős megemlékezés koszorúzással, egyházi áldással és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Hecser László:
Maroknyi Olasztelek, csipetnyi Erdővidék
Maroknyi Olasztelek, csipetnyi Erdővidék Olasztelek hívására többtucatnyi elszármazott tért haza közös ünneplésre, meghitt együttlétre. A szervezés terhét vállaló református egyházközség, a Messzelátó Egyesület és a Daniel-kastély Egyesület kitett magáért, s kivételes értékű programot állított össze: a tudományos előadások, ünnepi istentisztelet, díjátadás és kiállítás mellett a szórakozásra (labdarúgó-mérkőzésekre, tábortűzre) is bőséges alkalom adódott.

- Mózes László:
A világ közepe
Most, hogy a kovásznai és imecsfalvi eseményekkel véget értek az idei falu- és városnapok, kezdődhet az értékelés, majd az előrelátó kezdeményezők akár neki is láthatnak a jövő évi elképzelések körvonalazásának.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS