Csak az éremszállítás szünetel (Atlétika)

Mintha nem volna műanyag borítású pályánk, mintha nem volnának atlétika szakos tanáraink... Egy ilyen pálya se vonzza a gyerekeket, ennyi atléta szakos sem tud felfedezni egy maréknyi tehetséget... Csak azt ne mondják, hogy kihaltak Háromszéken, Erdővidéken a tehetségek! Azt ne mondják!...

Nos, ezekkel a gondolatokkal kerestem meg Kodolányi Andrást, a megyei atlétikai szövetség elnökét, aki korábban maga is atléták nevelésével foglalkozott, és eredményesen.

— Tanár úr, érted ezt a ránk zúdult szegénységet?

— Egyszerűen kifogytunk a lelkesedésből. Hiányzik a tanárok, a versenyzők ráhangoltsága. Pálya van, felszerelés van, adott az anyagi háttér, a pénz, az évekre visszanyúló munka, s még sincs eredmény... Nem marad más hátra, mint bízzunk abban, hogy az új törvény — az új tanévben az I—IV. osztályokban már testnevelő tanárok tanítják a testnevelést, tornát — meghozza az eredményt.

— A már említett ráhangoltságra hoztak-e valamilyen törvényt? Mert különben...

— Ez az, ami elgondolkoztat... Na de mondok neked egy jó példát. Itt van például a Buchlea házaspár, mindketten — Mircea és Mónika — atlétika szakosok, együtt elindítottak egy korosztályt az atlétika útján. Bevonták szépen a szülőket is, a gyerekeket elvitték edzőtáborba, ahol igen komolyan foglalkoztak a kis atléták széles körű nevelésével, naponta rendeztek valamilyen játékos versenyt, versmondástól el egészen a tábor körüli takarításig. Ők nem sajnálták szabad idejüket... Kapcsolatot teremtettek a debreceniekkel, remek dolgokat végeznek, meglásd, ez nem marad eredmény nélkül. Tudod, mit, kellene vagy 4—5 ilyen család még.

— Na de mások is eljártak edzőtáborba, s ott dolgoztak...

— Hogy milyen eredménnyel, az majd kiderül az új iskolai év elején, amikor össze kell állítaniuk a csoportokat.

— Értem. Mondd, te hiszel a tanár-tanuló közötti összhangban, vagyis hogy érthetőbb legyek, amilyen a tanár sport- és munkaszeretete, olyan a tanítványoké is? Mert úgy tapasztalom, látom, hogy itt van valahol elrejtve az a magyarázat, mely a hanyatlóban lévő sportmozgalmunk gondját-baját orvosolni tudná.

— Én mint szövetségi elnök ezen az igazságon nem változtathatok.

— Milyen szövetségi rendezvényekre számíthatunk az ősz folyamán?

— Október 2-án a vakok és gyengén látók országos bajnokságára kerül sor a városi stadionban, október második hétvégéjén lesz a Péter László Kupa, mely Erdély magyar iskoláinak diákjait hivatott versenyre szólítani, aztán megrendezzük a megyei krosszbajnokságot, a megyei négypróba- (tetratlon) bajnokságot.

— A tavaly elkezdett téli terembajnokságnak lesz-e folytatása?

— Tervünkben van. Nézd, annyi sportterem épült (s épül) — lásd Bereck, Kézdivásárhely, Gelence, Kovászna, Uzon, Bodok, Sepsiszentgyörgy, Barót... —, hogy minden héten más-más helyen lehetne egy fordulót rendezni. Láttam, a gyerekek élvezték a versenyeket, lelkesen álltak rajthoz, nagy volt a győzni akarásuk. Ezt a fedett pályás versenysorozatot feltétlenül folytatni kell. Mert különben úgy járunk, hogy a felfedezett tehetségeket reménységekként temetjük el.

Megnyugodhatunk, hiszen csak az éremszállításban szünetel az atlétikánk, a pályáin megszakítás nélkül zajlik az élet. Versenyt verseny követ, s ily módon folytatódik a tehetségek felszínre kerülése. A tovább nevelésükről részben az új tanév válaszol, merjük hinni, jól.