Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 8., szerda: Közélet Tűzoltómunka tanévkezdés előttÉlnek és visszaélnek némely pedagógusok azzal a jogukkal, hogy fizetés nélküli szabadságot vegyenek ki, ugyanis vonatkozó törvény nem szabályozza, hogy mennyivel korábban kell bejelenteniük időleges távozásukat. Szeptember első napjaiban Háromszéken tizenegy oktató döntötte el, hogy ebben a tanévben nem kíván tanítani, mindezt azután, hogy lezárult a kihelyezések, áthelyezések utolsó szakasza is a tanügyben. Tegnap a tartaléklistán levők választhattak a megüresedett helyek közül, akinek nem felelt meg a felajánlott katedra, az továbblépett, és jött a soron következő jelentkező. Keresztély Irma főtanfelügyelő jónak tartja, hogy létezik tartaléklista, ráadásul szakképzett pedagógusok várakoznak katedrára, de azt elítéli, amikor némely pedagógusok felelőtlenül csak utolsó pillanatban jelentik be, hogy tanév elején, illetve közben kilépnek, így tűzoltómunkával kell betölteni az érintett állásokat. Az elfogadható, hogy a tanítóknak, tanároknak nem kell megindokolniuk, miért kérnek fizetés nélküli szabadságot, de az elfogadhatatlan, hogy a tantestületek összeállítása után jelentik be távozásukat — véli a főtanfelügyelő. A pedagógusok tíz év folyamatos oktatói tevékenység alatt három év fizetés nélküli szabadságra jogosultak. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 835Olvasóink értékelése: 3.75Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. szeptember 8., szerda 07:40
Tepes 758 hozzászólás Felelőtlen kormány, államelnök, de a pedagógus legyen nagyon felelős az 500 lejes bérével. Arra nem gondol a cikkiró, hogy augusztusban szembesült a pedagógus a levont bérrel, s amennyiben úgy döntött(jogosan), hogy ebből nem tudja a családot eltartani, időbe telt más munkahelyet keresni? Sok jószándékú fiatal, akiknek részkatedrák juttak akár 50 kilométer távolságban, ezen a héten jöttek rá, hogy az ingázás kifizetése után kb. 200 lej fizuval maradnak. Érdekes, hogy az utcaseprőt nem vonják felelősségre, a tanár is hasonló bért kap, miért kell állandóan piszkálni őket?
2010. szeptember 8., szerda 08:41
lacafaca74 2661 hozzászólás Azért mert a kedves tanfelügyelő tisztviselők félnek a munkától, kényelmesebb hátra dőlni és azt hangoztatni hogy minden a legnagyobb rendben van és a rendszer tökéletes.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||