Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 9., csütörtök: Közélet Európai pénzek HáromszékreHáromszékre összesen 50,3 millió euró uniós pénz érkezik a következő időszakban, amelyre önkormányzatok, intézmények, cégek pályáztak a Regionális Operatív Programban. Kétszer örül, aki uniós pénzeket igényel, egyszer, amikor pályázata nyertesnek bizonyul, másodszor pedig, amikor a programot befejezte. De a második az igazi, mert a kettő között még rengeteg munka, nehézség vár rá — jegyezte meg Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Az eredmények bemutatása mellett ezért a beszélgetésen az akadályokat is számba vették, melyek igen változatosak: az előkészítéstől a kivitelezésig, elszámolásig minden szakasznak megvannak a maga csapdái.
Az egyik megyei út korszerűsítésének finanszírozása például a tervező miatt úszott el: aki vállalta, hogy nagyon rövid idő alatt benyújtja a kivitelezési tervet, le is adta azt, de még a helyszínre sem ment ki, a dokumentációba pedig egy másik megye pályázatát másolta be, még a nevet sem cserélte ki — ecsetelte Hoffmann Csaba, a központi fejlesztési régió háromszéki munkatársa. A legkényesebb probléma a közbeszerzési eljárás: a jelentkezők ugyanis minél alacsonyabb árajánlatra törekednek, csakhogy ezt igen gyakran a beruházás sínyli meg. Az olcsóbb ajánlat kedvéért ugyanis kihagynak ezt-azt a tervből, így aztán könnyen ajtó nélküli épületre ébredhet a megrendelő, hacsak nincsenek világosan rögzített feltételek a szerződésben.
Ennek ellenére a Központi Fejlesztési Ügynökséghez a Regionális Operatív Program indítása óta benyújtott pályázatok száma meghaladja az ezret — számolt be Simion Creţu, az intézmény igazgatója. Az igényelt összeg is jóval meghaladja, szinte kétszerese a kiutalt, közel 500 millió eurós keretnek, ezért a program legtöbb fejezete lezárult, újabb projekteket nem lehet benyújtani, és számos pályázat került várólistára. Az 1033 benyújtott igénylés közül augusztus végéig 124 szerződést írtak alá, ebből 41 programot fejeztek be.
Ami megyénket illeti, szerződéskötés előtt áll a 6,5 millió euró összértékű sepsiszentgyörgyi integrált városfejlesztési terv. A Kézdivásárhely—Kovászna 121-es megyei út korszerűsítését célzó, 14,5 millió euró összértékű pályázat esetében a szerződést aláírták, a Székely Mikó Kollégium felújítását célzó 2,6 millió eurós projekt esetében a kivitelezésnél tartanak. Emellett a zágoni Mikes Kelemen-iskola felújítása és a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola műhelyének kiépítése szerepel az önkormányzatok pályázatai között.
A háromszéki vállalkozók is pályáztak vissza nem térítendő alapokra: eddig tíz cég igénylését bírálták elkedvezően, de — a pénzügyi-gazdasági válság miatt — öten visszaléptek, nem tudták ugyanis előteremteni a megvalósításhoz szükséges önrészt. A többi öt cég azonban hozzálátott a megvalósításhoz, új felszerelésekre, gépekre, eszközök beszerzésére pályáztak. További hat háromszéki vállalkozás pályázata szerződéskötés előtti stádiumban áll, ez utóbbiak összesen közel másfél millió eurót igényeltek.
A tervek benyújtásától a kivitelezésig azonban hosszú az út: a bürokrácia, a közbeszerzési törvény, a szigorú elszámolási szabályok, némely tervező, kivitelező komolytalansága, a hazai versenytárgyalási szokások mind-mind akadályokat gördítenek az igénylők elé — derült ki tegnap a Központi Fejlesztési Ügynökség által szervezett szemináriumon, amelyet a megyeházán tartottak. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1140Olvasóink értékelése: 3.4Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. szeptember 9., csütörtök 08:50
panelhaz 3 hozzászólás kiváncsi lennék a tervező "ÚR" milyen bűntetést kapott, azért amit tett. Vagy minden megy tovább, mint eddig s még most sincs felelősségrevonás. Ahogy 20 éve lehet ilyen, ehhez hasonló, vagy akár ennél sokkal súlyosabb tévedéseket véghezvinni felelősségre vonás nélkül.
Szegény unokáim!!!!!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||