Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. szeptember 25., kedd: Közélet Méltányosabb bérezést ígérnek (A képviselőházban az előadóművészek törvénye)A képviselőház művelődési bizottsága elkészítette a jelentést, de még nem tűzték napirendre az előadóművészek, művelődési intézmények működését szabályozó törvényt ― jelentette be sajtótájékoztatóján Márton Árpád képviselő. Elmondása szerint az új jogszabályban sok a pozitívum, lehetővé teszi a sokkal előnyösebb és méltányosabb bérezést. A fizetések kiszámolásánál egy szorzóval dolgoznak majd, amellyel a 2007. január elsejei minimálbért sokszorozzák meg. Ez a szorzó 1―6,4 között mozog, és a munka, tehetség, illetve teljesítmény szerint állapíthatják meg az intézmények vezetői alkalmazottaik fizetését. Márton Árpád szerint az új módszer szerint valamennyivel mindenkinek nő a fizetése, de lehetőség lesz arra, hogy néhányan jelentősen többet keressenek. A művelődési intézmények csak adott anyagi kereteik között módosíthatják a béreket, ám az új törvény lehetővé teszi, hogy saját bevételeiket, illetve a pályázatokból, támogatóktól elnyert összegeket is felhasználják e célra. Lesz vita a jogszabály alkalmazásánál ― vélte a képviselő, hisz bár az előadók szakmai szervezetei is ezt a módszert javasolták, várhatóan lesznek olyanok is, akiknek nem felel majd meg. Az előadóművészek tiltakozó akciója jó, talán felgyorsítja a folyamatot, és gyorsan napirendre tűzik a törvény vitáját. A szenátus már szavazott a jogszabályról, a képviselőház a döntő fórum. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 186Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||