hirdetés Tartalom
2012. február 11., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 9., csütörtök: Közélet Visszafoglalták SepsiszentgyörgyötAnnak megünneplésére, hogy 1944. szeptember 8-án foglalta vissza Sepsiszentgyörgyöt a román hadsereg, e napon minden évben katonai szertartást rendeznek a városháza előtt. Így tegnap is a sepsiszentgyörgyi és az árkosi katonai egység, a csendőrség díszfelvonulásával, katonai zenekarral, a polgármesteri hivatal falára helyezett emléktála megkoszorúzásával ünnepeltek a hivatalosságok, civil résztvevője a rendezvénynek csak olyan akadt, aki a fúvósok hangjára felfigyelt. A délután egy órakor kezdődő rendezvényt komoly felkészülés előzte meg, a hírszerzősök (RHSZ) ,,gyanús" dolgok iránt érdeklődtek a városházán és a mellette levő vendéglőben, a járdán parkoló kerékpárokat, robogókat alaposan átvizsgálták, még a telefonfülkét is aprólékosan átnézték. A városháza tornyán levő román trikolórt pedig az elmúlt napokban cserélték újra, a régi már kifakult és el is szakadt, a prefektúra mintegy két héttel ezelőtt szólította fel a városvezetést annak lecserélésére. (vop)
Hozzászólások 2010. szeptember 9., csütörtök 07:50
leopold 781 hozzászólás Rosszabb mint a komunizmusba....azt a tancot jarjatok amit ok akarnak.
2010. szeptember 9., csütörtök 09:25
kezdi 181 hozzászólás Valaki visszafoglalt valamit. Kb. ennyi a tudósítás. De ha Háromszéken történt, ki foglalta vissza Sepsiszentgyörgyöt és kitől?
És főleg egy 66-os "évforduló" megrendezésére mennyit költöttek az illetékesek? 2010. szeptember 9., csütörtök 11:12
Pildner_Jozsef 88 hozzászólás Nem visszafoglalta, hanem újra elfoglalta!!! Visszafoglalni csak mi tudjuk azt ami a miénk volt és jogosan a miénk kellene legyen!
2010. szeptember 9., csütörtök 11:19
janoska44 729 hozzászólás eletukben eloszor jartak sepsiszentgyorgyon,ok amugyis szereti a felhajtast,szeretik a szunyogbol elefantot csinalni.
2010. szeptember 9., csütörtök 11:40
hillsnail 292 hozzászólás nem vissza ,hanem újra el....janicsárok vagytok...fujjj
2010. szeptember 9., csütörtök 11:49
ferosziro 56 hozzászólás Ahogy olvasom tenyleg nagy felhajtas lehetett. Ok mindig szerencsesek voltak egesz tortenelmuk soran mint 1944 ben is - nekik sikerult a kiugras ami nagyon nyereseges volt szamukra ( Erdely elfoglalasa ujra) nekunk nem.
2010. szeptember 9., csütörtök 13:13
hunsumer 8 hozzászólás HOGY MIT CSINÁLT.....? Nem visszafoglalta, hanem elfoglalta, de azt sem sajt erőből.
Elment a török és Trianon sem örök....
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kiraly - 08:28 Megmenekülhet a BBall 6 Sepsi BC? (Kosárlabda)
hollo - 08:28 Megmenekül a vargyasi Daniel-kastély?
Ferencz - 08:24 Kell az autonómia (Érkeznek a válaszok az EMNP kérdőíveire)
Ferencz - 08:17 A tél és a kormány
Ferencz - 08:01 Új reménytelenség
Mirke - 07:28 Külföldi hírek
Mirke - 07:17 Sokba kerül a Malév felszámolása
Sascha - 06:59 Az utca hangja
Mirke - 06:52 Megmenekülhet a BBall 6 Sepsi BC? (Kosárlabda)
Mirke - 06:46 Az utca hangja Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||