hirdetés Tartalom
2012. február 10., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 10., péntek: Közélet HírsalátaNEM KELL ÚJ HITEL. Mihai Tănăsescu, Románia IMF-képviselője teljesen kizárja egy újabb hitel felvételének lehetőségét, ugyanis szerinte az országnak nincs szüksége erre. Tănăsescu magyarázatként hozzátette, hogy Románia már bebizonyította, képes a nemzetközi és belföldi piacon is forrást szerezni. (Realitatea.net) NEM IGAZ. Túl vagyunk a válság csúcsán ― jelentette be Traian Băsescu, de állítását cáfolja a Ziarul financiar, mely szerint sem az iparban, sem a kereskedelemben, sem az építőiparban nem ért el növekedést az ország. Különben az államfőnek szokása ilyenszerű kijelentésekkel nyugtatni az ország népét, már többször közölte, hogy a nehezén túl vagyunk. NINCS MAGYARÁZAT. Sem az új munkaügyi, sem az új pénzügyminiszter nem tudott válaszolni a szerdai sajtótájékoztatón az újságírói kérdésekre, melyek azt firtatták, miből is áll a szociális alap 3,6 milliárd eurós hiánya. Emiatt igen sokan kételkednek, hogy a számadat valós lenne, inkább azt szolgálja, hogy újabb megszorításokat léptessenek életbe. (Realitatea) LEGYEN OLYAN, MINT REMEŞ. Sok furcsa dolgot mondott Traian Băsescu szerda este a közszolgálati televíziónak adott interjúban, egyebek közt azt állította, hogy a szabadfoglalkozásúak társadalmi hozzájárulási összegének megkétszerezésére vonatkozó törvénytervezet, mely a kormányfőtitkárság honlapján máig megtalálható, az egyik elbocsátott miniszter mérgezett ajándéka. Arról is beszélt, milyen az ő szemében az ideális pénzügyminiszter, és példaként Traian Remeşt hozta fel, aki úgymond tudott pénzt szerezni. Elégedett az új miniszterekkel is, szerinte válságban politikusoknak kell a felelősséget vállalniuk, s nem szakembereknek. Örült, hogy Boc nem nyújtotta be a lemondását, mert nem bízik az ellenzék kormányzási képességében. Tagadta azt is, hogy a Demokrata Liberális Párt frakciózna. Kifejtette, hogy 1,5 milliárd eurót kell félretennie a kormánynak, hogy legalább jövőben meglegyen az önrésze az európai pénzek lehívásához. És újra leszögezte: a szociális kiadások költségvetéséből 3,6 milliárd euró hiányzik, tehát Romániának fel kell adnia azt az álláspontját, hogy a tétlenséget finanszírozza. (TVR1) Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
dinibacsi1 - 14:59 Farsangoló Hangafa (Vigadalmak időszaka Erdővidéken)
dinibacsi1 - 14:55 A Kárpát Meditop Kupa margójára
dinibacsi1 - 14:51 A Kárpát Meditop Kupa margójára
ewelyn - 14:25 Sokba kerül a Malév felszámolása
szaboeszter84 - 14:22 A Kárpát Meditop Kupa margójára
Szdec - 14:14 Sokba kerül a Malév felszámolása
ewelyn - 14:07 Sokba kerül a Malév felszámolása
PinkPanther - 14:03 Farsangoló Hangafa (Vigadalmak időszaka Erdővidéken)
nemethzoltan - 14:00 Farsangoló Hangafa (Vigadalmak időszaka Erdővidéken)
Mirke - 13:44 Farsangoló Hangafa (Vigadalmak időszaka Erdővidéken) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||