hirdetés Tartalom
2012. február 11., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 10., péntek: Közélet Nagy értékű adócsalásA csalásokat kivizsgáló megyei ügyosztály a sepsiszentgyörgyi, illetve a kézdivásárhelyi bíróság mellett működő ügyészség egy-egy ügyészének irányításával, az országos belbiztonsági szolgálat tisztjeinek támogatásával az államnak nagy értékű kárt okozó adócsalási ügyek iratcsomóját állította össze. Sepsiszentgyörgy körzetében három cég ügyvezetői, magyar és román állampolgárok, valamint egy cég ügyében indult eljárás. Azzal gyanúsítják őket, hogy 2007—2009 között cégeket alapítottak Romániában azzal a céllal, hogy nagy jövedelemre tegyenek szert anélkül, hogy az adókat és illetékeket befizetnék az államnak. A vádiratból kiderül, hogy a jelzett időszakban a gyanúsítottak a könyvelésben olyan költségeket tüntettek fel, amelyeknek nem volt alapjuk, fiktív műveleteket végeztek, s így 1 200 000 lejjel, a be nem fizetett áfa és profitadó összegével károsították meg a román államot. A rendőröknek a teljes összegből eddig 100 000 lejt sikerült visszaszerezniük bizonyos árumennyiség és gépjárművek lefoglalásával. A Kézdivásárhely környéki ügyben négy szerb állampolgár ellen indult eljárás adócsalás vádjával. 2007—2009 között négy céget alapítottak Kovászna megyében, azok révén árut (mobiltelefonokat) vásároltak az Európai Unióban, amit később Európa-szerte hamisított kereskedelmi és fuvarokmányokkal forgalmaztak, az áfa és a jövedelemadó befizetése nélkül. Ők 5 500 000 lejjel károsították meg az államot. A nyomozás eddigi állása szerint négyük között bűntársi kapcsolat áll fenn, ezért ügyüket együtt fogják tárgyalni — tájékoztatott a rendőrségi szóvivő. (páljános)
Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kiraly - 08:28 Megmenekülhet a BBall 6 Sepsi BC? (Kosárlabda)
hollo - 08:28 Megmenekül a vargyasi Daniel-kastély?
Ferencz - 08:24 Kell az autonómia (Érkeznek a válaszok az EMNP kérdőíveire)
Ferencz - 08:17 A tél és a kormány
Ferencz - 08:01 Új reménytelenség
Mirke - 07:28 Külföldi hírek
Mirke - 07:17 Sokba kerül a Malév felszámolása
Sascha - 06:59 Az utca hangja
Mirke - 06:52 Megmenekülhet a BBall 6 Sepsi BC? (Kosárlabda)
Mirke - 06:46 Az utca hangja Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||