Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 00:37
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. szeptember 17., péntek: Nyílttér

Segíteni a bölönieket

A Kárpát—Tisza Szövetség által Bölönben szervezett építőtáborba a jászberényi Klapka György Szakközépiskola diákjai, tanára, Kovács Zsolt és Pozsonyi Kálmán vállalkozó jelentkezett, hogy segítsen a bölöni árvíz legnagyobb csapását átélt Benkő családnak az újjáépítésben.
Mint mondották, úgy érzik, jó helyre érkeztek, s örvendenek, hogy olyan családnak segíthetnek, melynek tagjai az őket ért csapás ellenére is tesznek azért, hogy talpra állhassanak, újra jövőt teremthessenek.
A szövetség elnöke, Egri Sándor elmondta, az elmúlt hónapokban Felsőzsolcát segítették, most az árvíz által háromszor sújtott Bölönbe az unitárius egyház közvetítésével érkeztek. "Az építőtábort az újjáépítés igénye hívta létre, oda megyünk, ahova hívnak, ahol szükség van ránk. Bölönt többször érte az árvíz, sőt, emberéletet is követelt az ítéletidő, így kötelességünknek éreztük, hogy tegyünk valamit értük. A helyszínre érve láttuk, hogy a lehető legjobb helyre irányított meghívónk, az unitárius egyház, hiszen Benkő Aladárnak és az édesanya nélkül maradt gyermekeknek jóformán az életben maradást jelenti, hogy gazdaságuk újra működjék" — tette hozzá.
Pozsonyi Kálmánék a munkával jól haladnak, kiásták és megöntötték az istálló alapját, a szikkadást követően pedig a falrakást is elvégezhetik. A fiatalok azért vállalták az önkénteskedést, mert örömüket lelik, ha a rászorulókon segíthetnek, kezük munkájának eredménye mások életét teheti jobbá.
Az építőtábor tagjai segítenek az unitárius egyházközségnek a Kapitány-bástya kitakarításánál, illetve a magyar összetartozást szimbolizáló emlékmű előkészületi munkálataiban is.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Pálmai Tamás:
Ismét választunk (Békési levelek)
Mit tehet a közönséges békési halandó, ha azt látja, hogy semminek sem nézik, ha még az utcán is nehezen köszönnek vissza neki, ha balga szavazógépnek alacsonyítják le, ki nem ésszel, gondolkodva választ, hanem plecsnire, logóra szavaz, ha rokonát, barátját, békési honfitársát az utcára téve találja, miközben állásában már ejtőernyős ül.

- :
Mi, hol, mikor?
A Kulturális Örökség Napjai
A mai program: Kézdivásárhelyen a Bod Péter Tanítóképzőben 13 órától Reneszánsz falfestmények a torjai Apor-kúriában címmel Tüzes István restaurátor tart vetített képes előadást. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium dísztermében 14 órától Barabás Miklós, a nemzet festője témával Jánó Mihály művészettörténész vetített képes előadása látható. Kézdi­vásár­helyen a Vigadó kistermében 18 órakor Zakariás Attila megnyitja a Székelyföld népi építészete című, harmincéves kutatómunkáját illusztráló, rajzokból és fényképekből álló kiállítását.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS