Emlékezzünk (Az egyetemes magyar sport)

Székelytamásfalván született 1941. szeptember 23-án. Édesapja kerekesmester, ötgyermekes családapa, aki nemcsak szeretettel halmozta el gyermekeit, hanem megtanította őket a munka szeretetére, egymás megbecsülésére, a mások alkotta értékek tiszteletére, értékelésére. Imre családban kapott értékei kiegészítették azt az alapot, melyet az elemi iskolában szerzett, majd az inasévek szakmához (asztalosmesterség) kapcsolódó ismereteit. Ehhez a bő kerethez kapcsolódott a sport a maga jellemformáló adottságaival, s formálta tovább a tamásfalvi legényke egyéniségét, aki egyébként már az iskolában is kitűnt mozgáskészségével, labdaérzékével. Ezt az istenadta tehetséget vitte magával Sepsiszentgyörgyre, ahol az Akarat labdarúgócsapatában próbálta értékesíteni, tovább fejleszteni. Sikerrel. Tetszett neki a játék, a csapat, melyet akkoriban mindenki a város közkedvelt együttesének, a Textil első számú, utánpótlást biztosító egyesületének tartottak. Imrére is szemet vetett a Textil szakvezetése, hiszen focitudása mellé szerencsésen társult hatalmas munkabírása, szorgalma és nem utolsósorban példamutató hozzáállása, s hogy nem igazolt át, az a közbejött katonai szolgálat számlájára írandó. A sorozáson a belügyesek kötelékébe sorolták, s ott az evezősök edzője, Dumitru Popa felfigyelt kitűnő fizikai felépítésére. Így került Tusa Imre a Dinamo sportszázadába s "hajóraja" legénységének soraiba, ő, aki csak a sekély hozamú Feketeügyben vagy a nyári záporokkor kapujuk előtt húzódó árokban látott vizet, s fényképen hosszúra épített, karcsú vízi járművet. Most viszont beleültették egybe, s végleg ott maradt.

Egyéves kemény munka után Popa mester, aki egyben szövetségi edző is volt, bevitte a válogatottba, ahol aztán 1963 és 1973 között igen aktívan szerepelt. Ebbe a tíz esztendőbe belefért volna a tokiói, a mexikóvárosi és a müncheni olimpia is, ha nincs a sportvezetésben nemzetiségi előítélet a hajók legénységének összeválogatásakor... Imre mind a tokiói, mind a mexikóvárosi olimpia előtti válogatóversenyen a győztes hajóban ült, de hiába, román evezőst vittek az olimpiára. Neki várnia kellett, s az országos bajnokságok aranyérmeivel vigasztalódnia, az Európa-bajnokságokon való részvétellel (világbajnokság akkoriban nem volt), a nagy nemzetközi viadalokkal, mint például a pancsevói, a vilachi, a luzerni, a berlini, a kolarovi, az amszterdami...

1964-ben az amszterdami Európa-bajnokságon a 8., az 1971-es koppenhágain a 4., az 1973-as moszkvain a 6. helyen érkezett a célba hajója. Tizennyolc országos bajnoki cím aranyérmeit szedte össze. Közben teljesült élete nagy álma, az olimpiai részvétel is. 1972-ben Münchenben az Ágh Béla, Mihai Naumescu, Papp Ferenc, Tusa Imre alkotta egység a kormányos nélküli négyes hajóval az előkelő 5. helyet szerezte meg.

Sportmesterként vonult vissza 1973 őszén. Hajómesterként egy ideig a válogatott mellett is tevékenykedett. Ma családjának él, hiszen 1966-ban megnősült, feleségül vette a csomortáni Veres Magdolnát. Két leányuk született, a nagyobbik, Mária Magdolna szabad idejében a sportlövészetnek hódolt, országos bajnoki ötödik is volt; a kisebbik, Erika atletizált, ma a fővárosi Közoktatási Egyetemen tanít.