Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 00:43
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. szeptember 20., hétfő: Közélet

Jancsó-találkozó Gelencén (Élő emlékezet)

A hét végén harmadik alkalommal szervezték meg a Kulturális Örökség Napjait Gelencén, Kézdiszék legnagyobb településén. Az esemény jó alkalom volt arra is, hogy szombaton újabb sikeres Jancsó-találkozót tartsanak, melyre határon innen és túlról érkeztek Jancsó nevet viselők vagy leszármazottak. Az ötven résztvevő zöme már ismerte egymást, de akadtak olyanok is, akik először vettek részt a találkozón.
Szombat délelőtt a felszegi műemlék templom temetőjének egyik sarkában, a Cseh- és Finta-találkozók emlékére állított kopjafa mellé egy harmadik is került, melyet a Jancsó nemzetség állíttatott. A díszes, buzogányban végződő kopját Kelemen Dénes helybeli faragómester készítette. Az avatóünnepség ideje alatt díszőrséget álltak a Szent László Cserkészcsapat tagjai. Kovács Attila főszervező, tiszteletbeli Jancsó köszöntőszavai után dr. Jancsó Antal, a magyarországi Jancsó Alapítvány elnöke méltatta a nemzetség kimagasló képviselőinek munkásságát. Kérésére a jelenlevők egyperces néma csenddel emlékeztek a júliusban tragikus autóbalesetben elhunyt huszonkét éves kolozsvári Jancsó Noémi költőre és íróra, a nemzetség egyik legtehetségesebb fiatal tagjára. A kopjafával nem csak az elődökre kívántak emlékezni, hanem meg szeretnék erősíteni a különböző ágakhoz tartozó Jancsó családok közötti összetartozás érzését — hangsúlyozta az alapítvány elnöke. A találkozó délután Haraly határában esztenalátogatással folytatódott, ahol a juhfejést, a sajt és feltűrt túrós puliszka készítését láthattak a jelenlevők. A nemzetség találkozója este a Jancsó Benedek-iskolában felszolgált közös vacsorával ért véget.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Fekete Réka:
Egymásra találtak a bodosi Egyedek (Élő emlékezet)
Lehet egy faluközösség cselekedeteiről, összetartásáról újságcikkben beszámolni, falumonográfiában megemlékezni, régi fotókból készített fényképgyűjtemény alapján mesélni, de az élő emlékezetet nem helyettesíti egyik sem.

- Csinta Samu:
Határidő banki hitelügyben
Ma telik le az a kilencvennapos határidő, amely alatt a bankoknak ki kellett bocsátaniuk a 2010. június 21-e előtt magánszemélyekkel kötött hitelszerződések kamatfeltételeinek módosításáról rendelkező iratokat. Az 50-es számú sürgősségi kormányrendelet által előírt módosítás országos szinten közel hétmillió hasonló szerződést érint.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS