Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 20., hétfő: Közélet A hétvége hírei Autonómiakonferencia Budapesten
A határon túli magyarság autonómiatörekvéseinek támogatását és a nemzet egyesítésének történelmi lehetőségét hangsúlyozták a magyar kormánypárti felszólalók a szombaton Budapesten megrendezett autonómiakonferencián. Balsai István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ígéretet tett a határon túli és anyaországi hallgatóság előtt, hogy soha nem fogják az autonómia ügyét elfelejteni, mellékvágányra terelni. Szász Jenő, az MPP elnöke arról beszélt, hogy politikai rendszerváltásra van szükség Magyarország határain túl is. Az autonómiatörekvéseket azért tartja fontosnak, hogy Székelyföld ne lépjen a szórványosodás útjára — mondotta. Az eddig járt politikai út korrekciójára van szükség, és ez Erdélyben a nemzeti oldal megerősítésével valósítható meg — fejtette ki. Ahhoz, hogy autonómia legyen, olyan képviselők kellenek, akik Bukarestben és Brüsszelben is el merik mondani, hogy szükség van rá — mondta. Duray Miklós felvidéki író, politikus hangsúlyozta: ő megrögzött autonómiapárti, az ugyanis a demokrácia szerves része, és a határon túli magyarság jövője általa szavatolható. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt mondta, az előrehaladás első lépése nem a többség jó szándéka és nyitottsága, hanem az, hogy a saját közösségen belül szót váltsanak és szót értsenek egymással. Amíg ezen nem tudnak túllépni, sehol nem lesz autonómia, ebben egészen biztos — tette hozzá.
Bírál az egykori miniszter
Emil Boc kormányfőnek nincs megfelelő képzettsége, így korlátozott képessége van a romániai gazdaság bonyolultságának és nehézségeinek megértésére — fejtette ki Sebastian Vlădescu korábbi pénzügyminiszter, aki szerint a többi kormánytag sem ért ehhez a területhez. Vlădescu elmondta: ő már januárban tudta, hogy szigorú gazdasági megszorításokra van szükség, de a kormány májusig nem merte vállalni a döntések politikai felelősségét. Az egykori pénzügyminiszter úgy véli: ha a világgazdaságban nem következik be valamilyen újabb drámai esemény, Romániában nem kell újabb megszorításokat alkalmazni 2011-ben. Ennek azonban feltétele, hogy a már gyakorlatba ültetett intézkedéseket továbbra is fenntartsák — tette hozzá. Vlădescu azt is szükségesnek tartja, hogy az emberek bármilyen kis összegű jövedelem után egészségbiztosítási hozzájárulást fizessenek.
Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1053Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. szeptember 20., hétfő 10:56
janoska44 740 hozzászólás szazszazlekosan ertek egyet a volt penzugyessel, Boc abszalutfelkeszuletlen a miniszteri posztra o csak vegrehajto az iramot a tegeresz diktalya.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||