Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 22., szerda: Magazin A Hangya szövetkezeti mozgalomAz 1900-as években a különböző szövetkezetek egyike a hitelszövetkezet volt. A hitelszövetkezetek a tagjaik által jegyzett üzletrészekből és betétekből — kis kamattal — pénzösszegekkel látták el a falusi kisembereket, akik gazdaságuk és családjuk nehézségeinek áthidalására vagy gazdaságuk fejlesztésére hitelfelvételre kényszerültek. Tagjaik az üzletrész és a betét után évi osztalékot kaptak. Gidófalvi István kolozsvári közjegyző, a szövetkezeti mozgalom egyik erdélyi úttörője 1908-ban alapította hitelszövetkezetét, mely 1911-ben már négyszáz egységet tömörített. A mozgalom célja a kisvállalkozók (kisiparosok, kiskereskedők) nagytőkével szembeni összefogása és így egymás kölcsönös segítése volt. Gidófalvi hitte és vallotta, hogy csak az önsegélyezésnek ez a szervezett ereje képes kiragadni a gyengébb anyagi lehetőséggel bírókat az elmaradottságból. A nevét viselő szövetkezet sepsiszentgyörgyi székhelyét a Bazár Iskola utcai (ma Kossuth Lajos utca) szárnyában rendezte be. Gyulai Ferenc felvétele boltjának ünnepélyes megnyitásáról készült. (1. kép)
A hitelszövetkezetek mellett a Hangya Értékesítési és Fogyasztási Szövetkezetek képezték a szövetkezeti mozgalom alapvető formáját. Országos szinten 1898-ban alapította gróf Károlyi Mihály az általa 1896-ban létrehozott Magyar Gazdaszövetség kiteljesítéseként. A magánkereskedelem túlkapásai ellen nyújtottak védelmet azáltal, hogy jó és megbízható minőségű árut kínáltak méltányos, sokszor még önköltségi áron is, s ha mégis valamelyes haszonra tettek szert, azt az év végén a vásárlások arányában szétosztották, vagy közhasznú célokra fordították. Működőképességét, népszerűségét és hasznosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1940-ben a Hangya Szövetkezeti Központnak az akkori Magyarország területén kétezer tagszövetkezete volt hétszázezer taggal és négyszáz bolttal, ezenkívül harminc saját konzervgyára és húsz ipari üzeme.
Sepsiszentgyörgyön 1915-ben alakult a Hangya helyi kirendeltsége. Igazgató elnökéül József Lajos unitárius esperest választották. Székhelye és boltja Bikfalvi István vasárukereskedő Kossuth Lajos utca 6. szám alatti (ma a Bodok Szálló előtti parkoló) házában volt. (2. kép) Rövidesen a Gidófalvi Szövetkezet is csatlakozott hozzá. A trianoni változások után Furnica néven újították fel a Hangya hagyományait, mely Cooperaţia címmel 1927 és 1940 között saját folyóiratot is kiadott. Helyi fiókja a húszas években korszerűsítette az Olt utcai telkén levő raktárait, és székházat épített. Avatóünnepségének emlékét őrzi 3. képünk.
A második bécsi döntés után a helyi szövetkezet ismét csatlakozott a Hangyához. 1946-ban beszüntették tevékenységét, hogy aztán a kommunizmus évei alatt átszervezett formában, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége (Uniunea Cooperativelor de Consum — Unio) rajoni, majd megyei fiókjaként működjék tovább. Szerző: József ÁlmosCikk megjelenítése: 647Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. szeptember 22., szerda 09:36
kifli 282 hozzászólás Akit komolyabban érdekel a téma, olvasson bele a Szövetkezetek Erdélyben és Európában c. könybe. Somai József közgazdász állította össze, az RMKT (Romániai Magyar Közgazdász Társaság) gondozásában jelent meg 2007-ben.
A hagyományosan mezőgazdálkodással foglalkozó székelyföldi magyarság, azontúl az erdélyi magyarság megmaradásának alappillérei: a mezőgazdaság és az oktatás. Ezért bír nagy jelentőséggel a Hangyaszövetkezet, illetve ennek korszerűsített változata. A Föld a stabilitás, a Tudás a fejlődés. A két terület nem jelenik meg prioritásként az RMDSZ programjában. Sőt,néhány mondatnyi utalás van rá csupán, ami bizonyítja, milyen fajsújjal bír az érdekvédelmi politikában. Ezért nem vagyok tagja 1992 óta.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||