Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 22., szerda: Közélet Fortélyos félelem (Jegyzet)A kilencvenes években a szakszervezetek a csendes többséget képviselték, de korántsem olyan társadalmi erőt, mely rányomhatta volna pecsétjét az ország jelenének vagy jövőjének alakulására. Voltak jobb pillanataik, főként a jobboldali kormányzások alatt, de igazi tekintéllyé, szervezett, jól irányított, eredményes érdekszervezetté nem váltak. Teltek az évek, maradtak a kilencvenes fordulat után a szakszervezeti mozgalom élére került vezetők. Már az akkori hatalmak is sokat tettek, hogy kompromittálják, szétzüllesszék az érdekképviseleteket. Egyfajta kegyelemdöfést jelentett a mozgalomnak, hogy elcsalogatták embereiket a politikai pártok, miniszterelnököt, minisztereket, képviselőket választottak soraikból. De sokan ottmaradtak, s szemmel láthatóvá vált: nemcsak a munkavállalók érdekeit képviselik, saját boldogulásukat sem hanyagolják el. Hatalmas vagyonokra tettek szert, s mert az államnak, illetve a mindenkori kormánynak anyagilag is kellett támogatnia a szakszervezeti mozgalmat, megszülettek a hatalommal való, máig tartó szemérmetlen összefonódások is. Fogát vesztette tehát ez a mozgalom is, bizalmatlanság övezi a vezetők egy részét. A nagyobb baj mégis most, az utolsó esztendőkben következett be. Sok-sok — túl sok — tiltakozási kísérlet bukott el, és számos egyszerű tag érezte úgy: nem érdemes a szakszervezetek hívó szavára hallgatnia, mert kiszolgáltatja magát a munkaadóknak, a politikai hatalomnak, s még többet veszít, mint ha befogná a száját. A Boc—Băsescu-féle jobboldali kormány ugyanis nem érte be a szakszervezeti vezetők korrumpálásával párosított megvesztegetésükkel, nem riadt vissza attól sem, hogy megfélemlítse az embereket, hogy kilátásba helyezze: elbocsátásokkor, leépítésekkor azok kerülnek a listára, kik tiltakozni merészelnek. Ma már elmondhatjuk, a bizalmatlanság, félelem irányítja az embereket. Válság van, kevés az állás, s ha kicsi a pénz, akkor is jobb azt a keveset megbecsülni, mint a hatalom ellen ágálni. A civil társadalom is széthullt, a vezető román értelmiség egy része Băsescu zsoldjába szegődött. Márpedig a szakszervezeteknek ilyen nehéz időkben értelmiségi szövetségesekre lenne szükségük, hogy legyőzzék a minden emberben meglapuló kompromisszumkészséget, megalkuvást és fortélyos félelmet. Erre sincs egyelőre sok remény, de hagyomány sem Romániában. S így arra sem, hogy a sokat ígért forró ősz, mely kiforgathatná sarkából az országot, bekövetkezzék. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 753Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||