Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 00:53
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. szeptember 23., csütörtök: Közélet

Milliók megyefejlesztésre (Kézdiszéki polgármesterek találkozója)

Varga Attila esztelneki polgármester volt a házigazdája a felső-háromszéki polgármesterek soros találkozójának, melyen a Kézdivásárhelyi Városi Színház támogatása, a tej-kifli-alma program, a föld- és erdő-visszaszolgáltatások, valamint az ingázó tanulók kérdése került terítékre.
A tanácskozáson György Ervin kormánymegbízott mellett Nagy Ernő személyszállítással foglalkozó magánvállalkozó és a céhes város középisko­láinak igazgatói is jelen voltak. Tamás Sándor megyeitanács-elnök újdonságként bejelentette: a hétfői kormányülésen megyefejlesztésre közel kilencmillió lejt hagytak jóvá. Ebből az összegből 7,4 millió lej csatornázási munkálatokra, 1,5 millió lej pedig sportlétesítmény-építési programokra költhető el.
Tamás Sándor elégedetlenségét fejezte ki, amiért a tej-kifli program keretében eddig alig pár háromszéki községnek sikerült megoldania helyi szinten a kifli beszerzését. Negatív példaként Nagyborosnyót említette, ahol a községháza továbbra is egy brassói céggel kötött szerződést. A megyei önkormányzat elnöke azt is elmondta: az uzsonnaprogram helyi szintű megoldására csupán hat háromszéki település — köztük Kovászna és Gelence — vállalkozott. Akárcsak a kiflire, a tejre is helyi termelőkkel kellene januártól szerződést kötni — mondta, hiszen az egymillió dollár nagyobb részét a tej jelenti. Tamás azt is közölte, hogy a parlament döntése alapján szeptembertől harminc napon keresztül almát is kapnak a tanulók. Amit szintén helyi termelőktől kell beszerezni, hogy ez a pénz is a megyében maradjon — érvelt a tanácselnök.
György Ervin prefektus arra kérte a polgármestereket, hogy a föld- és erdő-visszaszolgáltatás felgyorsítása érdekében álljanak kellő odaadással az ügy mellé, hiszen ,,amit ma még meg lehet oldani, ar­ra nem biztos, hogy jövőben is lesz mód" — figyelmeztetett a kormánymegbízott.
Daragus Attila torjai polgármester vitába szállt vele, szerinte a legtöbb esetben nem a polgármestereken múlik a visszaszolgáltatás, hanem az állami erdészet vezetőin, akik "nem hajlandók az együttműködésre". Nagy Ernő vállalkozó elmondta: ebben a hónapban 1142 kézdiszéki ingázó diákot hitelezett meg a bérlet árával, s a községi utak javításába is hajlandó saját erőgépeivel besegíteni, ha igény van rá.
Hozzászólások
2010. szeptember 23., csütörtök 12:00
Lemhenyi63
376 hozzászólás
Ennyit a kompetenciáról: kiflit sem képesek "beszerezni"! Úristen, micsoda nagy dolog lehet... és a parlament kell eldöntse, hogy "almát is kapnak"... úristen, ez is micsoda nagy dolog, ha úgy tetszik, "megvalósítás"! Kíváncsi volnék, kik is lesznek azok a "helyi termelők", akiktől majd beszerzik... netalántán olyan "őstermelő", aki reggelente a brassói nagybani piacon szerzi be "őstermelt" áruját, akárcsak a csapnivaló minőségű, ízetlen, toplós belű ipari paradicsomot, amit aztán a helyi piacon"kerti paradicsomnak" átkeresztelve feláron nyom a gyanútlan vásárló nyakába...

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Csinta Samu:
Röviden
Nem szállítanak Iránnak SZ—300-asokat Oroszország nem szállítja le Iránnak a korábban megrendelt SZ—300 típusú légvédelmi rakétarendszert, mivel azok az ENSZ Biztonsági Tanácsa által az Irán ellen bevezetett szankciók hatálya alá esnek — jelentette be tegnap Moszkvá­ban Nyikolaj Makarov vezérkari főnök.

- :
Tüntetés Bukarestben
A kordont is megpróbálták áttörni a tüntető szakszervezeti tagok tegnap Bukarestben. A Victoriei térre vonulók megálltak a munkaügyi minisztérium előtt, ahol kiabálni kezdtek, majd tojást, perecet, vizes palackokat, de transzparenseket és köveket is hajigáltak az épület felé. A minisztérium előtt pajzsos csendőrkülönítmény vigyázott a közrendre, de csak könnygázzal sikerült megakadályozni a védőkorlát áttörését. A megmozduláson a várt húszezres tömegnek csak mintegy fele jelent meg, és a tiltakozás a tervezettnél korábban véget is ért.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS