Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 25., szombat: Közélet Két évtized gyümölcse (Táncbeszéd)![]() Csávási ballada — a gálaműsoron bemutatott táncházjelenet
Ajándékot kapott a húszéves születésnapját ünneplő sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a csütörtöki gálaműsoron: Tamás Sándor megyeitanács-elnök nyilvánosan bejelentette, jövőre székházat kap a társulat. A Tamási Áron Színházban tartott Táncbeszéd című gálaesten az együttes jelenlegi és egykori táncosai és zenészei léptek színpadra Könczei Árpád, Orza Călin, Ivácson László és Uray Péter koreográfiáiban. Az 1992-ben nagy sikert aratott, Apám táncából kiválasztott képsor, Durumó (Imre Béla) tánca az Ördögváltozásból, a Maurice Ravel Bolerójára készített táncvariáció, az M Stúdió Adagio Cantabile tánckölteménye, a Kádár Kata-ballada alapján megfogalmazott táncos szerelmi történet, a Csávási balladából vett táncházas jelenet és a többi visszapillantó tánckompozíció bizonyította, méltán tartják a Háromszéket Erdély-szerte a különböző műfajok iránt legnyitottabb erdélyi néptánc- és mozgásműhelynek. Mindezekért, valamint a kitartásért és a húsz év alatt felépített hírnévért Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata oklevelet és emlékplakettet ajándékozott az együttes egykori és jelenlegi tagjainak. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 644Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
