Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 28., kedd: Nemzet-nemzetiség Ha maradnak, legalább cselekedjenekKormányon kell maradnia az RMDSZ-nek, hogy legalább részben teljesíthesse nagyra törő terveit: el kell fogadtatnia a tanügyi törvényt, a kisebbségi törvénytervezetet, az ország adminisztratív, területi átszervezését, s — mondogatták a hét végi SZKT-n — szükség van rájuk azért is, hogy a Demokrata Liberális Párt élettől elrugaszkodott megszorításait kicsit szelídítsék. Példaként az ezer lejnél alacsonyabb nyugdíjak megadóztatását említette a szövetségi elnök, de a magyarok érdekvédelmi szervezetének vezérkara úgy értékeli, hogy más értelmetlen szigorítást, illetve megszorítást is sikerült hősies kiállásukkal megakadályoztatniuk. E célból, no meg terveik megvalósítása érdekében maradnának a koalícióban, holott azért hellyel-közzel azt is elismerték, hogy Emil Bocék a szükségesnél ritkábban hallgatnak rájuk, s egyebek közt egyik legfontosabb kezdeményezésüket, az RMDSZ gazdaságélénkítő programját sem sietnek elfogadni. Mégis az a tudat él az RMDSZ vezetőiben, hogy pótolhatatlanok a kormányban, hisz nemcsak Emil Bocék jó szellemei ők, de az erdélyi magyar közösségek jótevői is, hisz pénzt szereznek a megyéknek, önkormányzatoknak. Ha jól utánaszámolunk — s ezt lapunk nem egy ízben már megtette —, valójában csak csurrannak-csöppennek a támogatások, s zömük Brüsszelből érkezik majd, ha a helyiek összekaparják az önrészt. Jelentős dolgokban tehát eredménytelenségre vannak kárhoztatva, kis dolgokkal, a magyarság életét megkeserítő vagy megnehezítő ügyekkel meg alig foglalkoznak. Az erdők, az egyházi vagyonok, az egykor magyar közösségi tulajdonban lévő földek, épületek tizennyolc év után sem kerültek maradéktalanul vissza, a szórványban élők fogynak, felmorzsolódnak, asszimilálódnak, jobb élet reményében külföldre menekülnek. Marosvásárhely egyre románabb város, de fellazult etnikailag a Székelyföld is, ma is román vezetők uralják az intézményeket, az erdélyi autópálya — mely gazdasági fellendülést hozna — csigalassúsággal épül, múltunk jelei a kolozsvári Házsongárdból elillanóban, de még a Hargita és Bákó megye határán fekvő kis és életképes Háromkútnak sem sikerül Gyergyó felé tizenhat kilométer utat építtetni, hogy legalább ez a világtól elzárt, de életrevaló, sok gyermeket vállaló, jobb sorsra érdemes közösség élni és főképp gyarapodni is tudjon. Rendben van, ha kormányon akarnak maradni, maradjanak, de legalább figyeljenek a magyar közösség húsz év óta megoldatlan gondjaira, próbálják azokat orvosolni. Megeshet, ez több sikerélményt jelentene még számukra is, és keményebb harcot, mint a kormányban feszíteni. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 747Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 15Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. szeptember 28., kedd 00:08
ladoga2009 571 hozzászólás "Rendben van, ha kormányon akarnak maradni, maradjanak, de legalább figyeljenek a magyar közösség húsz év óta megoldatlan gondjaira, próbálják azokat orvosolni. Megeshet, ez több sikerélményt jelentene még számukra is, és keményebb harcot, mint a kormányban feszíteni."
Logikusan ervelt, felelosegteljes AKCEPT...(sicc) Bravo S.E. Lassan elfelejtunk mindent. Kar! 2010. szeptember 28., kedd 08:57
lacafaca74 2661 hozzászólás Ezt már kommentálni sem érdemes... remélem a következő mandátumot a kispadon tölti az RMDSZ.
2010. szeptember 28., kedd 10:56
kaba 287 hozzászólás Es kinek használ ha az RMDSZ a kispadon van????
De legalább ártana, de azt sem hiszem. 2010. szeptember 28., kedd 15:33
hantabanta 12 hozzászólás Olvastam a minap , hogy valamelyik rmdsz-es főkolontos azt nyilatkozta, hogy ők mindig kitartottak bármiféle koalicióban is voltak érintettek.Ekkora hazugságot, hamis kijelentést tenni, nemhogy meggondolatlan cselekedet hanem inkább aljasság.
Emlékezzünk csak vissza a 2008-as parlament választások utáni közvetlen időszakra, mikor feneket forditva az akkori szóbeli megegyezésnek a SZDP-vel, szövetségre jutottak a DLP-al és eladták a börüket és a megmaradt csekély szavahihetőségüket. Grat RMDSZ. Csak igy tovább. Még 1 pár év és tudom hogy TI megmaradtok de lehet már nem lesz akiket képviselni. A képviseletröl jut eszembe egy nagyon "jó" de mitsem érő választási motto:"Nem elég a népviselet, kell az erős képviselet". Ezuton is megköszönöm kedves képviselő Úrunknak, hogy igenis, választási igéretéhez hiven, mindent megtett az erős képviseletért. Erőfeszitése(ük) meg is látszik.Hála az RMDSZ-es honatyáinknak, sikerült elérniük azt hogy az a kisebbség amely naivan és bedölve a sok hazugságnak, megválasztotta öket.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||