Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 28., kedd: Világfigyelő Külföldi hírekSchmitt Pál Dzurindával találkozott Schmitt Pál köztársasági elnök bízik abban, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatos szlovák fenntartások csökkenni fognak. Az államfő hivatala azután tájékoztatta erről az MTI-t, hogy tegnap Schmitt Pál udvariassági látogatáson fogadta Mikulás Dzurinda szlovák külügyminisztert a Sándor-palotában. A közlemény szerint a szívélyes találkozón áttekintették a két ország közötti együttműködés lehetőségeit. A tárgyaló felek megerősítették, hogy mindketten az együttműködés jegyében fordulnak a vitás kérdések rendezése felé, és reményüket fejezték ki, hogy az új kormányok között is pozitív légkör lesz uralkodó. Lemondott a koszovói elnök Váratlanul bejelentette lemondását államfői tisztségről Fatmir Sejdiu koszovói elnök tegnap, néhány nappal azután, hogy az alkotmánybíróság úgy foglalt állást: egyszerre nem tölthet be államfői és pártelnöki tisztséget. Sejdiu államfői mandátuma csak jövőre járna le. Közben Szlovákia és Csehország tegnap bejelentette, hogy visszavonja katonáit a koszovói KFOR-misszióból. ,,Szlovákia szerződése ősszel lejár. Kötelezettségeinket teljesítettük" — közölte Iveta Radicová szlovák miniszterelnök tegnap a koszovói Sajkovacban, amikor néhány órás látogatást tett a volt szerb tartományban szolgáló szlovák katonáknál. Alexandr Vondra cseh védelmi miniszter a prágai közszolgálati rádiónak nyilatkozva jelentette be: Csehország kivonja a koszovói KFOR-misszióban részt vevő egységének nagyobbik részét, a katonákat Afganisztánba küldi. Chirac fizet, és nincs több per A párizsi közgyűlés tegnap jóváhagyta azt a szocialista főpolgármester, a jobbközép kormánypárt és Jacques Chirac volt konzervatív államfő, korábbi főpolgármester közti megállapodást, amely alapján a fővárosi önkormányzat 2,2 millió eurós kártérítésért cserében nem pereli tovább az exelnököt, amiért az ő hivatali idejében fiktív állásokat hoztak létre a városházán. A 77 éves volt államfőnek 2010 végén sikkasztás és hivatali visszaélés vádjával kellene bíróság elé állnia, amiért a kilencvenes években a párizsi városházán a jobbközép kormánypárt 21 fiktív állást hozott létre barátok és politikai szövetségesek számára, Chirac irányítása alatt. Korrupció Spanyolországban Hatalmas korrupciós per kezdődött tegnap a spanyolországi Malagában; a vádlottak padján 95-en ülnek, s a fővádlott 30 év börtönt is kaphat. A per tárgya a Marbella felkapott tengerparti üdülőhelyen a 90-es évek közepétől 2005-ig folyó ingatlanpanamázás. Az ügyészség szerint a vádlottak, köztük két volt polgármester és városi alkalmazottak, valamint ügyvédek közpénzeket sikkasztottak el, vesztegetést fogadtak el, kötelességszegést követtek el, és pénzmosással is gyanúsíthatóak. Medvegyev Pekingben A kínai—orosz együttműködés szinte minden területét érintették Dmitrij Medvegyev orosz elnök pekingi tárgyalásain, amelyek során a két ország vezetői hangsúlyozták: új demokratikus világrendet szeretnének mindenkire egyformán érvényes szabályokkal, és elutasítják egyetlen ország vagy országcsoport hegemonizmusát. Medvegyevet fogadta Hu Csin-tao kínai államelnök, akivel közös nyilatkozatot adtak ki a stratégiai partnerségről. Bossi disznónak nevezte Róma lakóit Nyilvánosan disznónak nevezte Róma lakóit Umberto Bossi olasz politikus, a miniszterelnök fő szövetségese, aki a hétfői sajtójelentések szerint el szeretné költöztetni a fővárosból a minisztériumokat. Bossi, az autonomista Északi Liga vezetője a Miss Padania szépségversenyen beszélt a minisztériumokról, és játszadozott el az ókori történelemből ismert SPQR (Senatus Populusque Romanus), azaz a Szenátus és a római nép rövidítéssel, amely igen sok helyen ma is látható a középületeken. Bossi a szavakat kiforgatva azt mondta, igazából azt jelenti, hogy sono porchi questi romani, vagyis ezek a rómaiak disznók. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 564Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||