Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 01:04
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. szeptember 29., szerda: Közélet

Kinevezték Tischler Ferencet

Tegnap reggeltől Tischler Ferenc a megyei ifjúsági és sportigazgatóság kinevezett vezetője, megérkezett a hivatalos papír Bukarestből, így ideiglenesen ugyan, de megerősítették tisztségbe helyezését. A két igazgatóság összevonását a nyáron rendelte el a szaktárca, akkor Tischlert bízták meg az ifjúsági részleg vezetésével, a korábbi igazgatót, a DLP által jelölt Ramon Grosost pedig a sporttevékenységek irányításával. Alá­írási joguk csak a folyamatban levő ügyek intézésére terjedt ki.
"Egy héttel ezelőtt felkértek Bukarestből, hogy bonyolítsam le a két intézmény gyakorlati összevonását. Jog­körömet akkor még nem bővítették, az új szerződés csak most érkezett meg" — mondta el a Háromszék érdeklődésére Tischler.
A két igazgatóság összevonása után az új intézmény tizenkét munkatárssal működik, négy szakember, nyolc pedig adminisztratív munkatárs. Ezt a felállást Bukarest rendelte el, a háromszéki igazgató szerint hasznosabb lett volna több szakemberrel dolgozniuk. Egy munkatársuk nyugdíjba megy, Ramon Grosos úgy döntött, visszatér a képzőművészethez, és otthagyja az irodai munkát, egy harmadik kollégájuk pedig más besorolásba kerül, kérte, ne legyen köztisztviselő a továbbiakban, más leépítésre nem lesz szükség — közölte Tischler.
A sporttal két szakelőadó foglalkozik, egy tanácsadó rendezi az ifjúsági ügyeket, egy a táborok kérdését. Tischler a sportigazgatóság ügyeivel most ismerkedik, szándékában áll összehívni a sportágak képviselőit, és velük együttműködve kialakítani a programokat, várja ötleteiket, javaslataikat, s bízik benne, az a modell, amely az ifjúság esetében jól működött, itt is életképes lesz. Két hetet kért, hogy elrendezze a papírokat, felmérje a helyzetet, ezt követően már konkrét tervekről, elképzelésekről is beszámol, ígérte.
Hozzászólások
2010. október 1., péntek 19:21
bzoal
735 hozzászólás
ISTEN őrizzen attóll,hogy Teschler beosztottja legyél.

2010. október 1., péntek 20:23
Lemhenyi63
376 hozzászólás
Bzoal, te tudsz valamit... megosztanád az olvasókkal?


2010. október 1., péntek 22:37
lada1200
347 hozzászólás
Nem ez a Tichler, aki az MPP plakátakciót rendezte a választások előtt?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Demeter J. Ildikó:
Csúcsot dönt a munkanélküliség
Meredeken közelít a háromszéki munkanélküliség az eddigi legmagasabb értékhez: tíz évvel ezelőtt, 2000-ben a térség munkaképes lakosságának 11,83 százaléka nem rendelkezett állással (12 043 személy), idén szeptemberben pedig már 11,65 százaléka (10 925 fő) található ilyen helyzetben, de ez a tél beköszöntével még emelkedni fog.

- Fekete Réka:
Négyszáz gólya a helyi egyetemen
Négyszáz gólya a helyi egyetemen
Tavaly felavatott székháza újabb épületszárnyába költözik be a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozata, a hétfői tanévnyitón ez a hír örvendeztette meg leginkább a hallgatókat. A helyi felsőfokú oktatásban továbbra is három szakágazatban — közgazdaság, közigazgatás és környezettudományok — készítik fel a fiatalokat.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS