Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 29., szerda: Máról holnapra Télen szekeret, nyáron szántValahogy úgy járt Románia is az európai uniós csatlakozással, mint a hatóságok az első hóval: várták, nem számított meglepetésnek, mégis felkészületlenül érte az országot. Talán ezzel magyarázható, hogy három évvel a történelmi esemény után Bukarest még mindig több pénzt fizet be a közös európai kasszába, mint amennyit a különféle programok révén képes lehívni. És nem jobb a helyzet Háromszéken sem, sőt, hírlik, hozzánk képest a Hargita megyeiek jóval több uniós pályázatot nyújtottak be vissza nem térítendő támogatásokra, bizonyos kiírásokra tízszer annyian jelentkeztek, mint nálunk. Bár a szakértők szerint valamelyest javult a helyzet, több önkormányzat rájött, az apadó központi pénzforrásokat uniós alapok pótolhatják, a vállalkozók is kezdenek ráharapni a lehetőségekre, még mindig távol állunk attól, hogy beruházásokban, vállalkozásfejlesztésben, munkahelyteremtésben megmutatkozó konkrét eredményekről számolhassunk be, egyelőre csak dicsekvésre, politikai tőke kovácsolására alkalmas elbírálásokról, jobb esetben szerződés-aláírásokról szólnak a hírek. A lemaradásnak számtalan oka lehet: a kezdeti félelem, a hozzá nem értés, a túlzott, hamis elvárások, a hatalmas bürokrácia, a mifelénk szokatlan, rendkívül precíz szabályozás, aztán a gazdasági válság teremtette új helyzet, amikor az önrész előteremtése bizonyul megoldhatatlan feladatnak, hiszen a bankok sem nyújtanak hitelt, a fogyasztás is visszaesett. A sor folytatható a gyatra tájékoztatással, a szakmai fórumok, a szervezett, közös fellépés, az életképes stratégia, hosszú távú tervek hiányával. A rossz kormányzati döntések ugyancsak keresztbe tesznek, hiszen a rengeteg adóval, a magánszférával szemben felhalmozott adósságaival a jelenlegi hatalom inkább gátolja a cégeket, mintsem támogatja azokat. Mindezek ellenére továbbra is az európai pénzek jelentik jóformán az egyetlen esélyt a felzárkózásra. Csakhogy azt kellene tudatosítanunk, nem pottyan ölünkbe a támogatás, a pénzek lehívásához pedig valahogy úgy kellene eljárnunk, mint a jó gazda, ki télen a szekeret, nyáron a szánt készíti. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 927Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. szeptember 29., szerda 11:15
bj 70 hozzászólás Sajnalom, de a cikkiro informacioja pontatlan: Romania kb. 1,5 milliardot fizet a kozosbe es majdben 3 milliardot kap. Ezt nem a roman kormany mondja, hanem az Unio. Nem azert irom, hogy partolnam a roman kormanyt, de ami igaz, az igaz...Tessek utananezni...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||